2008. november 3., hétfő

Pakolás 1.

Elkezdem a sóhajtozást a költözésünkkel kapcsolatban...
Igaz most épp elég elégedett vagyok magammal, ugyanis hétvégén nekifogtam a pakolásnak. Bevonultam a gardróbunkba, ami inkább egy raktárra hasonlít, jól megtömve. Kiválogattam a ruháinkat, amik ott voltak.
Az eredmény: kabátok bezsákolva, ingek, pólók egy része bezsákolva.
Plusz 1 óriási zsák ruha, ami szemétbe megy, 2 óriás zsák ruha, amit az UFF-nak ajándékozunk. A gardób pedig úgy néz ki, minta robbantottak volna benne...

Már csak 25-öt kell aludni és megkapjuk a kulcsot. Addig még festéket kell vennünk meg ecsetet, ugyanis egyből telemaszatoljuk a szobák falát színekkel. Meg tervet kell készítenünk, hogy minden időben meg legyen a költözésig. Huhuh.

Kiegészítés azoknak, akik lemaradtak a költözési hercehurcánk elejéről:
most albérletben lakunk s nyáron kaptuk a telefont, hogy a lakástulajdonos házaspár el fog válni, ezért eladják a lakást. Elkezdtünk új lakást nézni, de kiderült, hogy szinte semmi esélyünk hasonlót találni, mint a mostani, főleg nem ebben az árban. Ekkor úgy döntöttünk, hogy veszünk magunknak egyet. :) Szeptemberben találtuk meg A Lakást, 1 hónapja írtuk alá a szerződést és 1 hónap költözünk.

3 megjegyzés:

zazálea írta...

Én valószínűleg félúton lemaradtam, miért is öltöztök Mármint: költöztök? :)

liv írta...

Hú, izgi! Képeket kérünk majd az új helyről!!

Névtelen írta...

Szuper!
Remélem minden döccenő mentesen fog menni!