2009. december 31., csütörtök

Utolsó bejegyzés...

ebben az évben. Szólok előre, hogy csak a rokkáról fog szólni...
Hivatalos neve Ashford Traveller. Karácsony előtt egy héttel érkezett egy kisebb kartondobozban. Irány a bolt, fapácot kell venni hozzá, le kell kezelni, mielőtt összerakjuk. Ezzel rögtön el is megy 3 nap.


Vasárnap délután nekiesik StenSapa és Szilárd segítségével végre összerakja.

video

Ebben a fázisban kiderül, hogy az ékszíjat kihagyták a csomagból, én pedig kétségbeesem, hogy akkor most addig nem tudok fonni, míg meg nem kapom a hiányzó alkatrészt? Rövid keresgélés a neten, hogy kiderüljön, miből van az az ékszíj, végül kipróbálunk egy pamutfonalat és tadaaam, működik!
Gyorsan-gyorsan, ide nekem azonnal egy gyapjúdarabot, had fonjam meg!
Huh, a videókon sokkal könnyebbnek látszik, mikor a lábamra figyelek, nem tudom a kezemet kontrollálni és fordítva. Ez az eredmény, nem is olyan rossz, kb. 3 méter hosszú, 2 ágú fonal:


Előkeresek egy csomag merinói gyapjút, hú, ezzel már sokkal könnyebb, szépen csúszik, nem szakad.


Megfonok két bobbinra valót, szép vékony lett.



Aztán 2 ágúra fonom, így lett belőle majd 100g fingering vastagságú fonal (190m/50g).



Tetszik, finom puha.


Előveszem az előfonalat, amiből Revontuli kendőt terveztem annak idején, amikor még az orsóval fontam. Készül belőle 40g 3 ágú (navajo-3ply, DK vastagságú) fonal, a baloldali kép. A jobboldalin 90g, aran vastagságú, 2 ágú fonal van, ugyanebből az előfonálból.



Végre bele merek fogni a BFL gyapjamba, amit a kézimunkás vásáron vettem. Ritarenata igazad volt, tényleg szinte megfonja magát ez a gyapjú, a fonás minden perce élvezet. Ezt is navajo technikával 3 ágúra fonom, így DK vastagságú lett, összesen 55g és 126m.



Ekkor előveszem a Mözsön vásárolt 1kg gyapjút és gondolkozom, hogyan tovább. Jó lenne színeset fonni, így szépen befonom a festéshez a gyapjúszalagokat és kettő szalagon kipróbálom a növényi festést.


Hagymahéjjal narancssárgára és sárgára festem őket, s reménykedek, hogy nem nemezszalag kerül elő a fazékból. Kicsit megviseli a gyapjút a festés, de nem reménytelen a helyzet, azt hiszem beszerzek egy gyapjúfésűt, hátha segít rajtuk. Addig is fonom őket, ki bír várni. Elég fárasztó, hüvelykujjam megfájdul gyorsan, de majd sokat pihentetem.



Közben elkészül ez a kendermagos 2 ágú, a szürke színű finn birka gyapja, a fehér pedig magyar merinói gyapjú, összesen 71g, vastagsága 171m/50g.


Ennyi röviden az elmúlt 2 hét, persze ez a fonalmennyiség nem jöhetett volna létre, ha férjem nincs szabadságon. Ráadásul nem gondoltam volna, hogy Szilárdot nem igazán fogja érdekelni a rokka, azt hittem, hogy mellette nem tudok majd fonni, de nincs így, nagyon vigyáz rá és a gyapjúra is (a kézi orsó alól nem lehetett kicsalogatni és a gyapjúszálat is mindig csapkodta). Persze már ő is gyönyörűen tud rajta pedálozni, akár háttal a rokkának is. :)

Azt hiszem, hogy itt nem fogok mindig beszámolni az elkészült fonalakról, de a ravelry-re a stash-ba mindet felteszem, ha valakit érdekel, ott megnézheti őket. Kirakok az oldalsávba egy ravelry-s linket, aminek a segítségével könnyebb odatalálni.

Végül pedig:

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!


2009. december 16., szerda

Ma hozta a postás

Péntekre vártam, de már ma megérkezett. Most egy ideig néhány centivel a föld felett járok...

2009. december 13., vasárnap

Revontuli kendő


Ezzel a kendővel kezdődött a csomagos ötlet, a húgomnak akartam meghálálni a nekünk varrt ruhákat. Nézegette nálunk a kötős újságaim és mutatta az egyikben a kendőt, hogy ő szívesen hordana ilyet. Kerestünk együtt mintát, próbáltam rábeszélni a sok szépségre, amit másoknál láttam, de magamnak sose lesz időm megkötni, de ő valami egyszerűt akart. A másik kitétele az volt, hogy nem vehetek hozzá fonalat, a meglévőkből kell keresnünk megfelelőt.
Így esett a választás a Revontuli kendőre, 3 színből. A fonalaknak a címkéi már nem voltak meg, így csak tippelni tudok, hogy a világosbarna gyapjúfonal, de középbarna akril lehet és a sötétbarna is akrilos.
Nem lett túl nagy, de kényelmesen nyakba lehet tekerni. Nekem nagyon tetszik, szívem szerint megtartottam volna, a színei ugyanis nagyon illenek hozzám.


Északi fény kendő
Modell: Revontuli (Ravelry-ről sokféle nyelven le lehet tölteni)
Fonal: ismeretlen, gyapjú és akril tartalmú, 140g
Kötőtű: 4mm


Más.
Van nekem egy felesleges Interweave Knits újságom (megvettem boltban, de közben előfizettem az újságra és ezt is megkaptam), az őszi szám. Ha valakit érdekel, akkor eladó 1700 forintért (postaköltség benne van). Itt megnézhető, milyen modellek vannak benne.

2009. december 10., csütörtök

Csomag haza - lányos rész


Kezdődött azzal, hogy kötök a húgomnak egy kendőt, de akkor már egy sálat is, és van egy ilyen puha fonalam (amiből az esti mamuszom is készült, de még rengeteg maradt belőle), amiből anyukámnak lehetne sál, de ő szeret hajpántot hordani, akkor legyen benne az is, meg a húgomnak sapka és akkor a család férfi tagjairól itt még nem is beszélek. Szóval küldtem haza egy csomagot a családomnak, benne kötött holmikkal.


Anyukám sála

Modell: Cap'n Crunch
Fonal: Malabrigo Merino Worsted (100% merinói gyapjú), 116g a hajpánttal együtt
Kötőtű: 6mm, hajpánthoz 3.5mm


Húgom nyaralt nálunk augusztus végén, én ekkor festegettem a fonalaim vöröshagyma héjával. Ivett azonnal beleszeretett az egyik kész fonalba, így abból kötöttem a sálat neki.

Anyu és Ivett sála gomb nélkül szerepel a képeken, a gomb kiválasztását és felvarrását rájuk bíztam

Ivett sála
Modell: The Hubby Approved Neck Warmer
Fonal: Hjertegarn Palino (100% merinoi gyapjú, superwash), 39g
Kötőtű: 5.5mm

Ez a sapka ebből indult, de végül saját tervezés lett. A fonal szintén Hjertegarn Palino, de soha többet nem veszek ilyet, nagyon nem szerettem kötni. Szálasodott kötés közben és pöndörödött vissza magába. Ráadásul nem is annyira olcsó, egy ilyen árú fonaltól sokkal többet elvárok, mint amit ez a fonal tudott nyújtani.

ez itt én lennék, nem a húgom :)

Ivett sapkája

Modell: saját
Fonal: Hjertegarn Palino (100% merinói gyapjú, superwash), 90g
Kötőtű: 5mm


Lenne egy kérdésem. Nálatok is szórakozik a képekkel a blogger? Én ha a saját blogomban a képekre kattintok, akkor nem nyitja meg őket, hanem le akarja menteni, és néha másokéban is, teljesen véletlenszerűen. Szeretném tudni, hogy csak az én böngészőm csinálja ezt, vagy nálatok is?

2009. december 2., szerda

Centi ruhája

Van nekem egy ilyen centim.


Az igazat megvallva három darab van, ezekből egy darabot a táskámban tartok egy olló társaságában. Talán 2 hónapja sincs, hogy magamhoz vettem ezeket és nagyon jó döntés volt, nem is értem, hogy léteztem eddig nélkülük. :)
Csakhogy a centi szabadon garázdálkodott a táska mélyén, én pedig sosem találtam. Kellett tehát neki valami fogantyú, amivel felakasztom a kulcstartóra, amit szerencsére Kdatta mégis belevarrt a táskámba (nem kértem ugyanis, a kulcsaimnak saját kistáskájuk van). Így született meg a ruha ötlete, horgoltam 2 kerek lapot, amiket aztán láncszemekből készült madzaggal összefogtam a centin.
Nagyon tetszik.

Centi ruhája
Modell: saját
Fonal: Novita Luxus Cotton (100% pamut), 5g
Horgolótű: 3.5mm

2009. november 30., hétfő

Kicsi zoknik

Magyar ismerősöm gyerekeinek készült ez a két-két pár zokni. Mindkét színből az egyik pár rövidebb, a másik hosszabb szárat kapott. Jó vastagok és melegek lettek.
A fiú zoknitulajdonos nagyon édes (3 éves) gyerek, bonyolult neki Szilárd neve, nem tudja kimondani, ezért Szivarnak hívja. Mi meg csak visszafojtva röhögünk, mikor kiabálja: Szivar gyere játszani! :)


Kicsi zoknik
Minta: sima zokniminta, sarkok rövidített sorokkal
Fonál: Novita 7 Veljestä (75% gyapjú, 25% poliamid), összesen 186g
Kötőtű: 3.5mm

2009. november 26., csütörtök

Minibaktus

Kíváncsi vagyok, hogy mikor ér a Baktus-láz Magyarországra. Egész ősszel olyan érzésem volt, hogy itt Finnországban minden kötős blogos kötött legalább egyet. Először nem értettem a rajongást, egyáltalán nem fogott meg ez az egyszerű sál.


Aztán mikor Szilárdnál aktuális lett egy vastagabb és melegebb nyakvédő, de nem akartam hagyományost kötni neki, ismét szembejött ez a norvég minta.
Jó volt kötni, de lassan készült el, ugyanis sosem itthon kötöttem, hanem autóban, játszótéren, buszra várakozás közben.


Minibaktus

Modell: Baktus
Fonál: Mirasol Tika (100% pamut), Novita Luxus Cotton (100% pamut), 70g
Kötőtű: 4mm


Kíváncsian várom, mennyien próbáljátok ki a mintát. ;)

2009. november 22., vasárnap

Vásárban jártam

Múlt héten volt a tamperei kézimunkás vásár, amit minden évben megrendeznek a helyi óriási sportcsarnokban, már tavaly is beszámoltam róla. Kicsit utána néztem, idén 31 ezren látogatták meg a 3 nap alatt, ez volt a 14. alkalom, hogy megrendezték.
Én ismét pénteken mentem, férjem pedig bevállalta Szilárdot erre az alkalomra (bevitte a munkahelyére és büszke apaként mindenkinek bemutatta a gyermeket). Jó döntés volt ez a nap, mert rendesen lehetett mozogni, nem volt akkora tömeg, hogy ne férjek oda bármelyik árushoz. Biztos öregszem már, hogy nincs akkora türelmem egy ilyen eseményhez, de most szinte csak végigszaladtam a sorok között, koncentrálva arra, hogy észrevegyem a számomra fontos árusokat. :) Így is legalább másfél óra volt, mire végigértem, s akkor kezdtem újra, hogy a kinézett fonalakat megvásároljam. A vásárban általában mindent meg lehet vásárolni, ami a kézimunkához kapcsolódik, legyen az alapanyag vagy kész termék, tehát nem csak fonalakat, hanem faárut, ruhákat, gyöngyöket és így tovább. Programok is vannak, ezekkel most nem foglalkoztam, tavaly is csak a rokkán fonó hölgyet néztem meg, most sajnos nem találtam ilyet.

Akkor lássuk, miket vettem. Szilárdnak is megvolt az elképzelése arról, hogy mi látszódjon a fényképen:


Néhány kötőtűt vettem, sok fonalat és pár méter anyag is belekerült a szatyromba. Emellett sok festéshez szükséges alapanyagot, de azok most nem szerepelnek a fotón.


Az alábbi képen láthatóaknak örülök a legjobban. Fél kiló natúr színű gyapjúfonal, finn juh szőréből, ebbe rögtön szerelmes lettem és annyira olcsón adták, hogy szívem szerint felvásároltam volna az összeset. Kicsit bök, de csak annyira, amennyire egy ilyen fonalnak illik is, megfestem majd magamnak és csodaszép zoknikat fogok belőle kötni!
Találtam fonni való BFL gyapjút, nem tudtam otthagyni, annyi szépet hallottam már róla.
A barna gyapjúfonal észt márka, Evilla a neve. Ezzel már régóta szemeztem, de most találtam is egy mintát, amihez ez a fonal ajánlott, így nagy volt az örömöm, hogy belebotlottam a vásáron.
A fonalak alatt egy lenből szőtt gézszerű anyag van, amit beszegve kendőként lehet használni, gyönyörű zöld a színe. Ezt is a vásárban találtam és engedtem a csábításnak.


A vásár után is fonalakat mentünk venni. Leárazás volt a boltban , ahova vásárolni járunk, így megfelelőnek láttam az alkalmat megvenni StenSapa pulóveréhez a készletet, emellett pamut és alpakka fonalakat szereztem be festéshez.


És akkor most elmondhatom, hogy ahelyett, hogy az évet pozitívan zárnám fonalfogyasztás szempontjából, megint minden fiók és szekrény fonalgombolygokkal van megtömve...

2009. november 19., csütörtök

Diókardigán

Hah, 2 hónapja vár ez a bejegyzés a közzétételre. Benne képekkel és hogy majd én hú de megírom, hogy milyen csudajó helyen jártunk (vesszőt termesztő és fonó farmon) és milyen jó volt. De már annyira régen történt, hogy elmúlt ez a lelkesedés, így inkább csak idelinkelem azt a helyet. Meg a bejegyzés végén hagyok 2 képet, amin látszanak a vesszőből font állatok.


De végül is nem ez a lényeg, hiszen a kardigánt akarom bemutatni, amit Szilárdnak kötöttem augusztusban.
Nyáron Mözsön vettem 400g 3 ágú, nagyon vastag merinói gyapjúfonalat. Még Magyarországon megfestettem dió termésével, itt ugyanis nehéz lenne diófát találni...
Annyira foglalkoztatott a dolog, hogy amint visszaértünk Finnországba, rögtön belefogtam a kötésbe. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a kész kötés ebből a fonalból. A fonal vastagsága miatt (40m=50g) csak néhány napra volt szükségem, hogy elkészüljön Szilárd kardigánja és aztán még néhány napra, hogy a lebontás után újra megkössem. Nagy lett ugyanis elsőre, és így a fonal sem lett elég az ujjához.


Diókardigán
Modell: saját, fentről lefelé, raglánujjal kötve
Fonál: mözsi 3 ágú gyapjú (100% gyapjú), dió gyümölcsével festve, 314g
Kötőtű: 8mm


A képek a vesszőfonó farmról:


2009. november 17., kedd

Megnyílt

Megnyílt a Made by Jucuu blogoldala (katt a képre).


Az oldalon egyelőre a Jucka-fonalról lehet olvasni és képeket nézni, de ide kerülnek fel a jövőben más termékek is.

Bizonyára sokan tudjátok, hogy tegnap sikeresen megnyílt a Mamami Kötődéje Budapesten!
A boltban kapható termékek:
  • Girasol és Moby hordozókendők, mei tai-ok, Manduca és Beco SSC-k, Close hordozó
  • Pop-in, Bummis, Bambino Mio, Disana mosható pelenkák
  • Az 1001fonal kibővített fonalválasztéka: természetes fonalak a világ minden tájáról kötéshez, horgoláshoz (köztük a Made by Jucuu fonalai :))
  • Babylegsek, játékok, könyvek, és még sok minden más
Érdemes benézni, a cím:
Budapest, XI. Fadrusz utca 12., a Kosztolányi Dezső tértől egy saroknyira.

2009. november 15., vasárnap

Sorsolás

30 jelentkező teljesítette a játék feltételeit, ők kerültek a kosárkába.


Szilárd segítségével történt a sorsolás, ő húzta ki a szerencsés nyertes nevét. Aki pedig nem más,


mint Piszke anyóca!


Mindenkinek nagyon köszönöm a játékban való részvételt és a sok gratuláló megjegyzést!
Piszke anyóca kérlek jelezd, melyik színt szeretnéd a három közül és hova lehet küldeni a csomagod. Az e-mail címem jucuuu kukac gmail pont com.

2009. november 8., vasárnap

Fonalfestés és az 1001fonal + JÁTÉK

Először is köszönöm a rengeteg gratuláló kommentet, amit az előző bejegyzésemnél hagytatok!

Amikor nyár elején az első növényi alapanyagokkal történő fonalfestésre készülődtem, még nem sejtettem, mennyire magával fog ragadni ez az egész dolog. Pár hét múlva azonban már egyértelműen látszódott, hogy ez szerelem a részemről. Férjem szemforgatások közepette sétált velem a közeli erdőben, ahol én nem tudtam másra figyelni, minthogy melyik növény mi lehet, alkalmas-e festésre, és ha igen, milyen szín születik belőle.
Végigolvastam az összes finn fonalfestős blogot, a könyvtárból kikölcsönöztem a témához kapcsolódó könyveket, növényhatározós és gombás könyveket vásároltam a nyár folyamán.
Közben hetente sok órát rotyogott a fonalfestős fazekamban a festéklé, benne pedig a gyapjúfonalak. Több kiló fonalat megfestettem a nyáron.
Ősszel már a lakást kezdték elfoglalni a növényekkel festett motringok, és jómagam is azon kezdtem gondolkozni, hogy mire fogom én ezt a rengeteg fonalat elhasználni. Ekkor keresett meg Kati az ajánlatával. Kati a netboltjában, az 1001fonal.hu-n és a november 16-án nyíló Mamamik Kötődéjében kizárólag természetes alapanyagokból készült fonalakat árul. Nagy örömömre kézzel festett fonalaim is hamarosan megtalálhatóak lesznek a bolt polcain!
Ennek okán indítottam el apróka vállalkozásomat és született meg a Made by Jucuu első terméke, a JUCKA-zoknifonal.
A JUCKA-zoknifonal minőségi gyapjúfonal, kizárólag növényi alapanyagokkal festve. A motringok színátmenetesek, egy-egy fajtából 2x50g motring készült. Ennyiből akár egy felnőtt zokni is megköthető és garantáltan egyedi lesz a kész munka, ugyanis minden motring egyedi és megismételhetetlen. De nem csak zoknikötésre alkalmas a fonal, kesztyűhöz, lábszármelegítőhöz, kevésbé érzékeny bőrűeknek akár sálhoz és sapkához is tudom ajánlani.
Reményeim szerint a jövőben bővül a fonalválaszték és a kínálatba felkerülnek majd különböző, természetes fonalakból kötött termékek is. Részletesebben ezekről a Made by Jucuu hamarosan megnyíló blogoldalán lehet majd olvasni.

Végül pedig mit szólnátok egy JÁTÉKHOZ?
A nyeremény 100g JUCKA-zoknifonal, a nyertes választhatja ki, melyik legyen az alábbi 3 szín közül.


A játék feltételei:
  1. hagyj kommentet itt nálam és az 1001fonal.hu blogjában
  2. a blogodban írj egy bejegyzést a játékról, benne a játék feltételeivel, határidővel és a nyereményről készült fotóval
  3. szerepeljen az üzenetedben a blogomra és az 1001fonal.hu-ra mutató link.
A jelentkezési határidő november 14. szombat éjfél. Sorsolni vasárnap fogok.
Várjuk a jelentkezéseteket!

2009. november 3., kedd

Made by Jucuu

Örömmel tudatom mindenkivel, aki erre jár, hogy sok-sok szervezés és ügyintézés után elindítottam aprócska vállalkozásomat!


Részletek a következő bejegyzésben.

2009. október 24., szombat

All shawl és előfonál

Nagyon régen mentettem el magamnak ezt a mintát, aztán sokáig eszembe sem jutott, mígnem Nöné májusban bemutatta a saját példányát. Tudtam azonnal, hogy nekem is kell, mihamarabb. Végül augusztusig ért a gondolat, amikor is visszajöttünk Magyarországról a meleg nyárból ide, a hidegbe. Mert hideg volt és fáztam minden este, mert persze fűtés az nincs augusztusban (még jó), és a kinti 15 fok által a lakás is hűlni kezdett.
Először nem tudtam, hogy miből legyen, fonalat venni nem akartam, bár ennek a gondolatnak mindig nehéz ellenállni... Végül rájöttem, hogy kitűnő mód apasztani az előfonál készletemen ennek a kendőnek az elkészítésével. Gyorsan meg is lett, mivel az előfonalam jó vastag, 7mm-es horgolótű kellett hozzá.
Ment bele mindenféle szín, mert nem is sejtettem, hogy ez ennyi fonalat meg fog enni, így a tervezett 3 helyett 5 féle szín került bele (bár a képen nem látszik, a nyakánál sötétzöld, a szélénél pedig fekete színű). Így is a szélén variálnom kellett, mert különben nem lett volna elég a befejezéshez a fonál.
Ment egyből a mosásba (mosógépben, kézi mosás programon), így egy kicsit összébb ment, nincs olyan lágy esése, viszont csodásan melegít. A kifeszítése nem volt egyszerű, habtapira szoktam az ilyeneket, de ez a kendő alig fért rá.


Első All shawl kendőm
Modell: All shawl (Rav link)
Fonál: finn birka előfonala (100% gyapjú), 251g
Horgolótű: 7mm

2009. október 21., szerda

Mamuszok

Hosszú ideje kerestem a tökéletes mintát mamuszhoz, így nagyon örültem, mikor rátaláltam erre a horgolt lábbelire mintára. Rögtön kettő pár készült, egyet napközben használok, ha fázik a lábam, a másik pár pedig estére tökéletes.

Ezt használom napközben, ugyanis ebben a fonálban a gyapjú mellett van poliamid is, így jobban bírja a csoszogást.



Mindenhova magammal viszem, ahol a cipőt le kell venni (kötős klub, magyar játszóház), ugyanis nagyon fázós a lábam.


Az esti mamusz csodásan puha merinói gyapjúból készült. A fonalat gyapjúnadrághoz vettem másfél éve, de nagyon lányos a színe, így nem használtam fel. Később kiderült, hogy ráadásul túl foltos színes, ezért másra sem sikerült elhasználni.


Mamuszaim

Modell: Mary Jane slippers
Fonál: Novita Isoveli (75% gyapjú, 25% poliamid) és Malabrigo Merino Worsted (100% merinói gyapjú), összesen 144g
Horgolótű: 5mm


Szilárdnak is horgoltam egy szaladgálós mamuszt. Az övé tiszta gyapjúból készült, a minta ugyanaz, csak pánt nélkül.

Dropsdesign Alaska (100% gyapjú), 43g
5mm horgolótű