2009. november 19., csütörtök

Diókardigán

Hah, 2 hónapja vár ez a bejegyzés a közzétételre. Benne képekkel és hogy majd én hú de megírom, hogy milyen csudajó helyen jártunk (vesszőt termesztő és fonó farmon) és milyen jó volt. De már annyira régen történt, hogy elmúlt ez a lelkesedés, így inkább csak idelinkelem azt a helyet. Meg a bejegyzés végén hagyok 2 képet, amin látszanak a vesszőből font állatok.


De végül is nem ez a lényeg, hiszen a kardigánt akarom bemutatni, amit Szilárdnak kötöttem augusztusban.
Nyáron Mözsön vettem 400g 3 ágú, nagyon vastag merinói gyapjúfonalat. Még Magyarországon megfestettem dió termésével, itt ugyanis nehéz lenne diófát találni...
Annyira foglalkoztatott a dolog, hogy amint visszaértünk Finnországba, rögtön belefogtam a kötésbe. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a kész kötés ebből a fonalból. A fonal vastagsága miatt (40m=50g) csak néhány napra volt szükségem, hogy elkészüljön Szilárd kardigánja és aztán még néhány napra, hogy a lebontás után újra megkössem. Nagy lett ugyanis elsőre, és így a fonal sem lett elég az ujjához.


Diókardigán
Modell: saját, fentről lefelé, raglánujjal kötve
Fonál: mözsi 3 ágú gyapjú (100% gyapjú), dió gyümölcsével festve, 314g
Kötőtű: 8mm


A képek a vesszőfonó farmról:


11 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nagyon jó lett a kardigán, olyan jól áll Szilárdnak, biztosan jó meleg is :)

ritarenata írta...

szia Jucu,
finom melegnek látszik a kardigán, a vesszöállatkert is fergeteges.
lécci aruld el ha tudod, miert hivjak magyarul a merino-juhtol származott gyapjut merinoi gyapjunak. az i a szavak végén általában a hely-megjelölest jelzi, vagy van olyan hely hogy merino?
kisse butaska kerdes.
üdv: rita

Jucuu írta...

Látod ezt nem tudom Rita, abban sem vagyok biztos, hogy így helyes, csak sok helyen jött szembe, azért ragadt rám.
Köszönöm a diógyümölcsös festés módszerét ismét, azzal a technikával festettem, amit te adtál annak idején, emlékszel?

aarkus írta...

Gyönyörű a kardigán, nagyon szép, meleg színe lett!

vanessza KISS írta...

Tényleg full extrás a kardigán!

Bárcsak már ilyen dolgokat tudnék kötni! :))

Hűha! Ti Finnországban laktok?

Nem is tudtam!

Bernadette írta...

Hú, nagyon klassz szine lett. És persze a fazon s utolsó. Hogy is van az a technika, ha nem titok? :-)
Egyébként szerintem nem hívjuk merinóinak, csak merinonak :-)

Jucuu írta...

Ritától érdemes kérdezni, hátha engedélyt ad a közlésére. :)

Megnéztem, a magyarhelyesiras.hu mindkettőt helyesnek mondja, azaz merinó v. merinói juh.

krókusz írta...

Nagyon jó színek. És a vesszőfarm... kár, hogy mifelénk ilyen nincs...

aarkus írta...

http://www.agr.unideb.hu/animaldb/juh/f1.htm

:-)

Kryx írta...

Csodaszép színe lett! Olyan jó kis melegnek néz ki, hogy én is felvenném. :)

anyahajó írta...

Nagyon szép ez a diós festés, ez a kedvenc barnárnyalatom. Szabad kérdezni részleteket? A héjával vagy az ehető részével festetted? És mennyi kellett hozzá mekkora adaghoz? Én eddig csak diólevelesről hallottam.