2008. március 9., vasárnap

Mosógép!!!


Tudom, hogy ez a téma nem annyira függ össze a kézimunkáimmal, de örömömet meg kell osztanom azokkal is, akik beleolvasnak a blogomba. Pénteken megérkezett az új mosógépünk!
Egy hete vettük meg, de csak pénteken volt jó a kiszállítás.
Nagyon odáig vagyok érte, mivel 7 kg ruha belefér, színesen világít és pittyeg is, ha az ember a gombokat nyomkodja. :)
Pelenkamosás szempontjából előnyös lesz, hogy ilyen sok ruha belefér, emellett 1400 fordulatszámmal centrifugál, így gyorsabban is száradnak majd meg.


Hogy valami kézimunkáról is legyen szó, elkészültem a titkos dologgal, így belefoghattam a babatakaró tervezésébe. A fonalakat már januárban megvettem hozzá, gondoltam kipróbálom a mintát. Miután megkötöttem jópár sort és értetlenkedtem egy csomót, rájöttem, hogy a szálat elől és nem hátul vezetem el, azért nem lesz az ostyamintából semmi... Ezután már a minta jól sikerült, s csak a szélén a lustakötéssel készülő sáv szélességét kellett kitalálnom, plusz hogy a szélszemeket hogy kössem le, hogy szép legyen.
Elkezdeni nem tudom a takarót, minta ahogy a babapulóvert és nadrágot sem, mert a megfelelő kötőtűk még nem érkeztek meg hozzá.

3 megjegyzés:

Dóri írta...

Kedves Judit!
Örülök, hogy ilyen jó kis géppel könnyítheted munkád!

Dóri írta...

Kedves Judit!
Örülök, hogy ilyen szép mosógéppel könnyítheted a munkád, nagyon irigyellek, bár az enyém is tündi-bündi.

Jucuu írta...

Hát mit mondja, egy hét használat után odáig vagyok érte! Nagyon kényelmes, hogy annyi sok ruha belefér, eddig másfél-2 naponta mostam a pelenkákat, most 3 naponta.