2008. szeptember 9., kedd

Kender

Egészen véletlenül bukkantam erre a fonalra, de azonnal tudtam, nekem kell ilyen. Méghozzá emiatt a táska miatt. Egyszer már kötöttem egy hasonló táskát, biztos van már legalább 10 éve, a fonal talán pamutból volt, s a táskából alapból rettenetesen nehéz lett. Piros színű volt, s szerintem a sógornőmnek adtam oda, talán ha olvas itt, akkor ír egy megjegyzést, jól emlékszem-e...
De vissza a fonalhoz. 100% kenderből készült, emiatt elég durva, de azt írják, hogy imádja az erős kezelést, mosást, s megpuhul szépen. Mosogatórongynak, törlőkendőnek, táskának ideális fonal.
Én a zöldből a már belinkelt táskát szeretném megkötni, a sütőtök színűből pedig mindenféle rongyot fogok varázsolni.
A képről hiányzik egy natúrszínű kendergombolyag, ez sajnos nem jött meg a csomaggal, így ezután a bejegyzés után levelet megyek írni az eladónak...


Másik fonalszerzeményem 200g gyapjúfonál, amiből Szilárdnak fog pulóver készülni.
Sajnos ebből a fonalból nem lett végül pulcsi, pedig nagyon tervezgettem, sőt, a nadrágot meg is kötöttem félig, de valahogy a színével nem tudtam megbarátkozni, ráadásul túl vékony fonál, így azzal más terveim lettek.
Emiatt kellett gyorsan valami vastagabb, szép színű fonal, s a múlt héten meg is találtam őket az egyik helyi kézimunkaboltban. Úgy gondolom, ez a mennyiség nem lesz elég, de a boltban bőven volt még, visszamegyek, ha látom, melyikből mennyi kell még. (A valóságban a világos színű fonal egy nagyon kellemes világos barna, nem ilyen semmilyen, mint a képen.)


Egy egyszerű gombos pulóvert szeretnék kötni, s végignéztem pár kézimunka újságom, hogy legalább a méreteket tudjam egy 1 éves gyermek ruhájához. Nagy meglepetésemre az egyik újságban pont ehhez a fonalhoz pont egy egyszerű pulcsi mintája volt megadva, így elvileg nem lesz probléma a kötésnél.

3 megjegyzés:

helen írta...

Azt a táskát én is megkötöttem már :)))

http://1.bp.blogspot.com/_UOV4SreRK-o/SLnXpnSPaaI/AAAAAAAAAa0/Mb0GWFwqq_Q/s1600/menta%2Bt%C3%A1ska.jpg

Jucuu írta...

De jó! És szereted használni?

Névtelen írta...

Mosogatórongyot?
Majd muti ám azt is! :-)