2008. szeptember 11., csütörtök

Házikó

Az elmúlt napokban pörögtek az események.
Hetek óta kacsingattunk egy lakás felé, tegnap végül ajánlatot tettünk rá, amit még aznap este elfogadott a jelenlegi tulajdonos. Ez azt jelenti, hogy saját otthonunk lesz itt Finnországban!
Nagy boldogságban vagyunk most, folyamatosan ezen jár az agyunk, mit hova teszünk a mi kis (nagy, 98nm :)) kuckónkban, mit milyen színűre festünk és hova pakoljuk majd a poharakat, tányérokat.
Még nagyobb boldogság a boldogságban, a varrógépeim, anyagaim és fonalaim saját szobát kapnak ebben a lakásban, ahol majd nyugodtan nyomhatom a traktorom (interlock) pedálját, anélkül, hogy zavarnám a kis családom nyugalmát.
Az elkövetkező bő két hónap pakolással fog telni. Nem kevés holmink van, a terv az, hogy nekiállunk és kiválogatjuk, amire tényleg nincs szükségünk. StenSapu már most úgy érzi, hogy az első nap el fogunk bukni és feladjuk a sok kacattal szemben a küzdelmet, de én remélem, hogy nem így lesz. :)
A költözés mellett azért megpróbálok alkotni is, ezzel most még nem is lesz gondom, de majd ha közeleg a költözés időpontja (most úgy néz ki, december eleje), akkor lehet, hogy már csak sóhajtozós bejegyzések születnek...
Egy kép a házról, amiben a leendő otthonunk van:

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulàlok!!!Zsu

Névtelen írta...

Fúúú!

Nagyon klassz! Ha nem titok Tampere melyik részén lesz? És ha az sem titok most merre laktok?
Nagyon tekingetünk Tampere felé!!
Annamari

Jucuu írta...

Szerintem is szuper! :) Annalából költözünk Atalába. Ti honnan tekingettek Tampere felé Annamari?

Névtelen írta...

Szia!
Mi Budapesten vagyunk, a férjem egy finn cégnél dolgozik. Néhány éve jártunk már Tamperében. Már nézegettünk albérletet is és pont Atalában láttam egyet ami tetszett.
Igazábol arra várunk, hogy a tamperei főnökök bolintsanak. Ja, és hogy amíg nem találok munkát addig meg tudjunk azért lenni 1 fizetésből.
Annamari

bubi írta...

Huuu, ez csuda klassz! Gratulálok! bubi :o)

King.art írta...

De jó, ezek szerint sikerült! Nagyon jó lesz biztos, bár egy költözés tényleg nem kis munka, de gondolj arra, hogy csak 3-an vagytok(még) :)
Kinga