2008. szeptember 15., hétfő

Gabonazsákok és helyzetjelentés

Ha már lett egy gyönyörű malmunk, gabona is kellett hozzá. Viszont a gabonát tárolni is kell valamiben. Persze nekem a papírzacskós megoldás nem volt megfelelő, valami saját készítésű kellett. Így születtek ezek a gabonazsákok.
Sima lepedővászonból varrtam őket, a feliratot pedig ezzel a filckészlettel készítettem.


Vettem pár méter madzagot, amit a zacskók szájába fűztem és már lehet is fellógatni őket. A gond csak az, hogy nincs hova. Még nincs. Majd az új, saját lakásunkban találok neki helyet. :)


S egy kis helyzetjelentés. Belefogtam Szilárd pulóverébe, már most látom, hogy imádnivaló lesz benne Szilárd! A színek nagyon jók, remélem a végeredmény is ennyire szép lesz.
Azonban teljesen el vagyok szokva ilyen nagyobb dolgok kötésétől, aminek az a következménye, hogy a kezem sajog, vállizületeim fájnak, vállam be van állva. Nem is gondoltam volna, mivel egy gyerekpulóver mégsem egy nagy darab kötés, de zoknihoz, sapkához, gyapjúpelenkához mégsem kell 137 szemen keresztül csak simát kötni és kötni és kötni megállás nélkül, aztán a sor végén vissza 137 szem fordítottan és fordítottan... Főleg a fordított szemek fárasztóak, nem szeretem őket.


Ezért aztán pihenésképpen elkezdtem horgolni tanulni. A kenderfonalon kísérletezek, végigpróbálgattam az egyszerűbb szemeket, pálcákat. Nem valami szép a végeredmény, de nem baj, nagyon élvezem.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia, arra vagyok kíváncsi, hogy viseli a fiad, hogy gyakran kötsz, varrsz mellette? Nem akarja kiszedni a kezedből? Nem kell félteni a tűtől? Én szeretnék, de nem tudok ilyesmivel foglalkozni a lányom mellett, mert ő nem hagyja. Amúgy jó olvasgatni téged, rögtön textilt és szerszámokat ragadna az ember!
Egy másik Judit

Névtelen írta...

Szia,
klassz lesz a kis pulcsi. :) Én most egy fehér csavartmintás mellénykébe fogtam bele a fiamnak. ...és milyen fura, merő görcs a kezem, de én a sima szemet nem szeretem, a fordított már jó, az könnyen megy. :)
Gratula az új házhoz/lakáshoz!
Mindennap bekukkantok, van-e új műved, vagy fotó a kisfiadról. Nagyon aranyos!
Vera :)

Névtelen írta...

Szia, klassz, hogy gyakran jelentkezel. A pulcsit hányas tűvel kötöd? Ha mintát teszel bele talán nem olyan, " csak csinálod csinálod a dolog". Bár megértem, hogy mintanélkül (itt a csavarás, ráhajtás , ököt ilysmit értem) hamarább kész van. A csíkok is szuperek. Milyen a fazonja? Kedvet kaptam tőled a különböző gabonákhoz. Árpával milyen a kenyér vajon? Tényleg sokmindent ki próbálsz, ez szuper!Anna

Jucuu írta...

Köszönöm nektek!
Másik Judit :), Szilárd nem mindig értékeli, ha kötni akarok, de azért sokszor tudok, míg ő elmókol mellettem. A varrás egyáltalán nem megy, ha csak ketten vagyunk itthon, ahhoz már kell a férjem, aki lefoglalja. A kötőtűktől már nem féltem, mert nem érdekli.
Anna igazad van a mintával kapcsolatban, de azért nem raktam bele semmit, mert féltem, hogy a csíkozás miatt nem tűnik ki olyan szépen, és akkor felesleges munka. Ez egy síma fazonú gombos pulóver lesz, 3.5-ös tűvel kötöm. A zabos kenyérről tudok nyilatkozni, az a tapasztalatom, hogy túl sokat nem szabad a kenyérbe rakni, mert kesernyés lesz a tészta. Szerintem. De biztos izlés kérdése. Árpás kenyérről nem maradt semmi emlékem. :)

Anna anyja írta...

Megnyugtató, hogy jól sejtettem: azért nem megyek semmire a dolgaimmal a gyerek és a háztartás mellett, mert szinte a nap 24 órájában csak velem van. De tényleg nagyon lelkesítő a blogod és a példád, megpróbálom hozzászoktatni a lánykámat, hogy alkotok mellette.
Üdv.: a másik Judit