Ez az év nagyon kellemesen kezdődött minálunk. Húgom Szilveszter éjszaka érkezett hozzánk, még épp időben, hogy fellőjünk együtt néhány rakétát az égre az utca végén található kistó jegéről és koccintani tudjunk éjfélkor. Mi hangulatos jeges gyertyákkal vártuk őt, ezek elkészítéséhez a december igazán ideális volt a folyamatos -15 fok alatti hőmérséklettel. Csak kiraktuk a vízzel teli vödröt az udvarra és pár óra múlva kész volt a gyertyatartó. Még most is megvannak valahol a vastag hóréteg alatt...
Két hétig volt vendégünk a húgom, s bár ez az idő most kicsit más stílusban telt, mint az eddigi látogatásai, de mégsem unatkoztunk. Mert például míg a mosógépszerelő próbálta helyrehozni a mosógépemet, addig mi napfogyatkozást néztünk:
Vagy épp korcsolyázni tanultunk a közeli koripályán:
Sőt, az egyik hétvégét kirándulással töltöttük. Az első terv az volt, hogy meglátogatjuk az igazi Mikulást fent Lappföldön, de ezt sajnos nem sikerült összehozni. A hétvége még a karácsonyi szezonhoz tartozott, így ha találtam is volna szabad szállást arra a két estére (nem találtam), az árak az egekben voltak, a vonatjegyekkel együtt a végösszegből akár egy tengerparti nyaralást is összehozhattunk volna a Kanári-szigeteken... Kicsit szomorkodtunk a helyzeten, jó lett volna újra találkozni a Mikulással és Szilárd is biztos élvezte volna, de így új terveket kellett szőni.
Végül Észtország mellett döntöttünk, pontosabban Tallinn lett a cél. Szervezés, éjszaka a kompon, másnap kirándulás a városban, éjszaka a hotelben, délelőtt további kirándulás, délután komppal haza.
Ez itt a kabinunk, ha Szilárdon áll, valószínűleg ebben töltöttük volna az egész hétvégét, annyira élvezte a hajózást.
Sokszor jártam már Tallinnban komppal, általában átutazóban, mikor még autóval jártunk Magyarországra, de sosem télen, így a befagyott tenger látványa és a hang, ahogy a hajó a jeges vízben siklott igazán izgalmas volt.
A hajó Helsinkiből indult, mi már itt ledöbbentünk, hogy a fővárosban mennyire nem takarítják el a havat, autóval alig lehetett haladni a vastag, havas latyakban, ami az utakat borította, Tampere ehhez képest csodás. Nálunk, a város legszélén sosincs ilyen rossz helyzet, pedig nem nálunk kezdik a hóeltakarítást egy havazás után, elhihetitek.
Na, de ami Tallinnban fogadott minket szombat reggel, miután leszálltunk a hajóról, az igazán meglepett. Babakocsival mentünk, hogy minél kevesebbet kelljen cipekednünk, s Szilárd is bírja az egész napos talpalást. Ez utólag nem bizonyult annyira jó ötletnek, mert Tallinnban nem takarítják a járdákat. Szó szerint. Ha valaki ellapátolta a háza előtt, akkor ott tisztább volt az út, de nem volt ez sem igazán jellemző. Így aztán néha így haladtunk:
De leginkább így, mert tolni nem nagyon lehetett a babakocsit:
Az volt a tervünk, hogy délelőtt feltérképezzük a khmm, fonal- és méteráruboltokat, majd délután átvesszük a szállodaszobánkat, lepakoljuk a táskáinkat és a babakocsit és irány az Óváros.
A belváros amúgy így néz ki nagyjából: egy pici, régi épület, mellette egy óriási, modern irodaépület, ami mellett megint egy régebbi épület, és így tovább:
Hamar kifulladtunk a hóval való küzdésben, így betértünk az egyik híres bevásárlóközpontba megpihenni és enni, gondoltuk itt megvárjuk a délutánt, hogy átvehessük majd a szállodaszobát. Persze itt volt az egyik fonalbolt is, ami előtt kicsit leültünk erőt meríteni:
Szilárd véleménye a helyzetről:
Végül nem volt semmi újdonság itt, leszámítva a fantasztikus gombválasztékot, tovább is álltunk hamar. A délután végül egész máshogy alakult, mint terveztük, Szilárd bealudt az utolsó pillanatban, így hagytuk kicsit pihenni a szállodában, majd összeszedtük magunkat és már sötétben vágtunk neki az
Óvárosnak. A térképen előre kijelöltük a pontokat, amiket mindenképp meg akartunk nézni, de végül csak egy nagyot sétáltunk a főbb utcákon, majd a metsző hideg elől bemenekültünk az első olyan étterembe, amelyik elfogadható vegetáriánus étellel is tudott szolgálni.
Férjemnek és nekem már volt szerencsém évekkel ezelőtt egy idegenvezető vezetésével körbejárni Tallinn Óvárosát és nevezetesebb helyeit, így nem volt ismeretlen a város, de azért jó lett volna, ha több időnk van most is rá. És nincs sötét. Meg jéghideg. Meg hó. A nap végkövetkeztetése: máskor is jöjjünk, de csakis nyáron. Melegben.
Azért másnap délelőtt még visszasétáltunk, hogy világosban is lássunk valamit.
Ez a Viru kapu, amin keresztül az Óvárosba lehet jutni:
Fantasztikus várfal védi:
A városnak ez a része főleg keskeny utcákból áll, nagyon hangulatosak. Nyáron.
Most ugyanis csak arra tudtunk figyelni, hogy a másfél-kétméteres jégcsapok, amik a háztetőkről lógnak, nehogy a fejünkre essenek. Reggelre plusz fokok lettek, minden olvadt, így ezek is. Sehol nem szedték le őket, döbbenet.
Amin még este ámultunk, hogy mekkora és milyen vastag, és mennyire nem biztonságos, az reggelre így nézett ki:
Na de
ide el kellett jutnunk, az életünk árán is:
Hogy ezekkel a szépségekkel térhessek haza:
Vettem még fonnivalót is, de arról nincs kép, pedig már a rokkán van, és Krókusz is kapott egy motring igazi
észt fonalat.
Hazafelé csak bő két óra volt a kompút,
s Helsinkiben még képet is tudtunk készíteni a hajóról, amivel hazaértünk. Aztán nagy szerencsékre felbukkant az a hajó is, amivel mentünk:
Így ezt is megörökíthettük
(folyosóról, üvegfal mögül, ez tükröződik a képeken):
Most itt be is fejezem a beszámolót, elmegyek kiveszem a tortaalapot a sütőből, hogy a fiúk fel tudják díszíteni, mikor hazaértek s ezután ünnepélyesen átadhassák nekem. Ma ugyanis három három éves lettem, Szilárdnyelven kifejezve. :)
