2010. november 10., szerda

Játékkal ünneplek!

Ma reggel sikeresen kiástuk az autót a hó alól és Szilárd is eljutott az oviba. 10 cm hó esett éjszaka, nem vészes, szerencsére a metsző, jéghideg szél is elmúlt reggelre.
Ennek örömére ideje meghirdetnem a játékot, amit hetek óta tervezek, s aminek több oka is van.

3 éves blog, 120 ezer kattintás, bő 200 rendszeres olvasó

Köszönöm nektek, hogy rendületlenül jöttök és olvastok, még akkor is, hogy a bejegyzések száma az idők folyamán rendesen megcsappant!
Még egy fontos dolgot szeretnék ünnepelni, ha megengeditek. Bár a vállalkozásom már tavaly novemberben megalapítottam, komolyabban foglalkozni vele csak most ősszel lett időm. Nagy örömömre pozitív visszhangra találtak a termékeim, köszönöm ezt is!
A Made by Jucuu-s blogra sok minden felkerült az elmúlt hónapban, ezeknek egy része egy közös próbálkozás eredménye, egyelőre felmérés szereppel. Ez azt jelenti, hogy a varrt holmikat már nem én készítem, csak a tervezés fázisában és az anyagok kiválasztásában, beszerzésében veszek részt.

A fonalaim és kötött holmik egy része ezentúl a Meskán nyitott boltomon keresztül is elérhető. Innen a blogból mindkét oldalhoz könnyen el lehet jutni az oldalsávban található linkeken keresztül. Ne habozzatok felvenni a kapcsolatot, ha szeretnétek valamit, de nincs az aktuális termékek között!

De vissza a játékhoz, először is nézzük, mit lehet nyerni. A nyertes döntheti el, hogy melyiket választja a három lehetőség közül:
  • 100g növényi alapanyagokkal festett fonal, összetétel, vastagság és szín kívánság szerint
  • nyertes által kiválasztott kötött holmi, pl. sapka/sál/kesztyű/zokni.
Cserébe nem kérek mást, mint egy megjegyzést ide a bejegyzésem végére, hogy tudjam, kik közül sorsolhatok. :)
A határidő november 17. éjfél, sorsolás november 18-án, reggel.
Köszönöm, hogy játszotok velem!


141 megjegyzés:

nöné írta...

Örömmel veszek részt a játékodban!
Gratulálok a munkáidhoz, a vállalkozásaidhoz, és kívánom, hogy szerencsés legyél ezen a területen is!
Nagyon szívesen kötögetnék az Általad festett fonalból (is):o)

Monaline írta...

Szia!
Gratulálok a blogod 3 éves szülinapjához,a sok olvasóhoz,látogatóhoz!Annak is örülök,hogy sikerült kiásni magatokat a hórengetegből.:)
Szeretnék játszani,engem legjobban a fonál érdekelne.

Mázsa Viki írta...

Kedves Jucuu!
Gratulálok, és szeretnék játszani, de mégjobban nyerni, eddig még sehol nem volt szerencsém. :(
A fonalat szeretném megnyerni! Szép napot!!! Viki

Kriszta írta...

Szia!
Gratulálok ehhez a sok szép számhoz :)!
Így hát akkor én is játszanék és meg is nyerném a fonalat, ha lehet!
( és egy kicsit irigylem a 10cm havat)
Kriszta

Leitemné Varga Márti írta...

Kedves Jucuu! Először is gratulálok, és csak így tovább! Megadtad az utolsó löketet, hogy írásban is jelezzem - ne csak a látogatók számlálóján -, hogy rendszeresen olvasom a blogodat, sőt Te tanítottál meg zoknit kötni :)! Köszönöm neked :)! A következő kísérletem Tőled a hálós szatyor lesz, bár horgolni elég ügyetlenül tudok, de hát itt az ideje gyakorolni :).

Engem is a fonal érdekelne ;).

Szép havazásmentes, de fehér napot, hogy ne kelljen lapátolni!

Márti

Sch Gabi írta...

Ó, a finn tél. Bárcsak mi is egy kicsit belekóstolhatnánk... de jó is volt.
Én is Jucuu fonalért állok sorba a játékban!
Még sok szép számot kívánok! És írj gyakrabban!

Lente Julcsi írta...

Én is kívánok minden szépet és jót!
A fonalra pályázom.

Macus írta...

Kedves Jucuu!

Gratulálok a blogodhoz és a sikeréhez!!
Hát persze hogy szeretnék részt venni a játékban...
Igazából bármelyik ajándéknak örülnék, de ha választani kell, akkor a kötőtűtartót választom.

bringa írta...

Én is szeretnék játszani, festett fonal..óóóh.
Repül az idő - és hogy változik minden: gratulálok az - időközben - nagyfiadhoz és a gyönyörű munkáidhoz:)

Katus írta...

Kedves Jucuu! Gratulálok én is neked. Nagyon szeretem a blogodat, nagyon inspirál. Ha nyernék, fonalat szeretnék. :)
Én annyira nem irigyellek a hó miatt, bár látványnak valóban szép lehet, de hólapátolás szempontjából igen csak fárasztó. :)

Yana írta...

Én is gratulálok a 3 éves blogod fennállásához :-)
A munkáid csodásak, további sikereket hozzá!
10 cm hó? Irigyellek, én már várom, hogy nálunk is legyen :-)
Szeretnék részt venni a játékban, ha netán én nyernék, egy kötött terméket választanék!
További szép napot!

Unknown írta...

hmm.. micsoda szép számok :-) gratulálok!
Én is nagyon szeretem a munkáid, a fonalaid pedig teljesen elvarázsolnak! Azthiszem ha nyernék zoknit választanék :-)
A 10cm-es hó klassz lehet, bár én jobb szeretném idén csak Mikulás után :-))

Millie írta...

Gratulálok az évfordulóhoz, nagyon szépek a termékeid!

Zelnice írta...

Három év? Gratula, az jó sok :-)
Csak így tovább!
Én is szeretnék játszani, naná, és fonalra vágyom !

Gabella írta...

Én is gratulálok neked a sikerekhez! Csak így tovább! És én is szeretnék nyerni tőled, méghozzá mi mást, mint fonalat! :)

Klaudia írta...

Gratulálok, és naná, hogy feliratkozom! Legutóbb a zokni leírásodat tanulmányoztam nagy buzgalommal, köszönöm, hogy megosztottad velünk:)

Lilla írta...

Én is szeretem olvasni a blogod, bár én nem kötök annyit, inkább csak varrogatok :) És a fiaink majdnem egyidősek :))

aarkus írta...

Tudod, Judit, engem mindig az a csendes kitartás bűvöl el itt a blogodon, ahogy megküzdesz a szépségeidért: bontasz, újrakötsz, más fonalat választasz, módosítasz a mintán, ha az kell - a tökéletes végeredmény érdekében. Ehhez gratulálok, a blog és a bolt mellett! :-))

Szilvia írta...

Szeretnék én is szívből gratulálni Neked! Nagyon klassz dolgok kerülnek ki a kezeid közül!...így én sem maradhatok ki a játékból...és nyerni szeretnék: természetesen az általad festett fonalat!:)

Karina írta...

Kedves Jucuu!
Én baktust tanultam tőled kötni, szerencsére tényleg olyan könnyű, mint írtad. köszönöm!
Szívből gratulálok a blogodhoz és a fonalaidhoz. Nagy rajongója vagyok a festett fonalaknak, kérlek vegyél be a játékosok közé! Köszönöm!!!

Alma írta...

Gratulálok a gyönyörű 3 éves blogodhoz és a csodaszép fonalaidhoz!
A kötőtűtartó nagyon megtetszett, ha netán nyernék, arra vágyom:)

rojalka írta...

Gratulálok.Szeretnék én is a fonalra pályázni.
Zoknit én is a te blogod hatására kezdtem el kötni.
Sok sikert! Csak így tovább!

BKata írta...

Én is, én is!!! És ha majd nyernék, a kötött holmit választanám. a kötőtű-tartódtól is elolvadok minden nap, meg mindenki, aki látja:-) Nagy kincs nekem ez a blog a virtuális galaxisban, az biztos! Köszi, hogy írod! Kata

fxtina írta...

Gratulálok a blogszülinap alkalmából! Mindig, amikor egy újabb kötött dolgot mutatsz be, nagyon megkívánom a kötést, de valahogy mindig maradok a horgolásnál. Lehet, ha többször kísértenél meg... Szóval, ha nyernék, akkor a sajátfestésű fonalat választanám, ugyanis olyanom még sosem volt. És ha most Finnországi levegővel érkezne...
Köszönöm a játéklehetőséget!

Barbara írta...

Szeretnék én is jelentkezni a játékra :) Amit pedig választanék az fonal lenne :)

Arcencil írta...

Én szeretnék nyerni :-) Kötött holmit :-)

Szihaj írta...

Gratulálok!
Szeretnék én is játszani egy csodaszép kötőtűtartóért :)

A hó miatt azért most irigykedek kicsit... :-DD

Szihaj

Hajni írta...

Én is szeretnék veled játsztani! Gratulálok a munkáidhoz!
Én is fonalat választanék.

Timi írta...

Én is szeretnék játszani! Most gondolkodom, hogy fonal legyen, vagy kötőtűtartó... muszáj már az elején eldönteni? :)

Jucuu írta...

Timi dehogyis muszáj! :)

Köszönöm mindenkinek az eddigi jelentkezéseket, szuper, hogy már ennyien vagytok!

Névtelen írta...

Én is gratulálok, rendszeresen olvasom a blogod, és a termékeid is nagyon tetszenek! Egy kötőtűtartóra pedig nagy szükségem lenne :)
Kata

inecsg írta...

Csodás fonalak! Kötött holmik!
Szeretnék én is versenybeszállni.

Melinda írta...

Kedves Jucuu!
Gratulálok a blogszülinaphoz,kívánok még sok szép alkotást!
Köszönöm a lehetőséget!:)

Eszter írta...

Szivesen veszek reszt a nyeremenyjatekodban Jucu, mert tobbek kozott a Te blogodnak is hala, hogy ujra nekialltam horgolni (na utoljara 20 eve horgoltam egy egyszeru salat), a februarra vart 3. gyermekemnek egy kis takarot. Koszi a blogodat, orom mindig olvasni, igy ismeretlenul is.
Tovabbi kellemes kotest-horgolast-boltolast,
Eszter Franciaorszagbol

Névtelen írta...

En Is gratula!
Egy amatör kötögetö Svedorszagbol
Anita

zazálea írta...

Na, én meg már csak a 37. lettem, biztosan nem is nyerek, de előre mondom, akkor kisírom a szemem. :o))))
Puszillak, gyere sokat, alkoss sokat, mutass sokat, Szilárdot sokat, nekem! :o)))

Zsoofi írta...

Hű, bár már felírtalak a Zuramnak a Jézsukás listájára, pontosabban a fonalakat is meg a kötőtűtartókat is, de azért én is szeretnék résztvenni a játékban!

Dodie írta...

Mindenképp szeretnék játszani :))

Zsófimamája_Gabi írta...

Gratulálok az évfordulóhoz, és a vállalkozáshoz pedig sok szerencsét, vásárlót.
Én a kötőtűtartóért szállnék ringbe:))

Eszti írta...

...én a sapijaidat imádom. És persze megvettem már a kötőtűket a zoknikötéshez.
Boldog 3. szülinapot!
Eszti

Névtelen írta...

Szia Jucu!
Karácsonyra a család apraja-nagyja kötött holmikat fog kapni, mivel a blogodat olvasgatva újra kedvem lett kötögetni. Szívből gratulálok a 3 évhez és sok sikert kívánok.
Ildikó (Uusikaupunki)

Mona írta...

Gratula a sok számhoz! :) Én is jövök játszani, de én valami kötött Jucuu-sat szeretnék magamnak, hogy végre ne csak én kössek másoknak, hanem nekem is kössön valaki, egész pontosan Te :)))

Zsuzska írta...

Szia!
Játszani jöttem én is, fonalat szeretnék. És gratula a munkádhoz! Zsuzska

bubi írta...

Szia!
Én is szeretnék beszállni a játékba. Köszönöm a lehetőséget. :o)

matkom írta...

Szia Jucuu!
Gratulálok a sok szép kézimunkához, és kívánok még számtalan alkotással töltött pillanatot! Szeretnék én is játszani.
Matkovits Márti

Szentpyr írta...

Szeretem és őszintén nagyra becsülöm a "munkásságod"!:)

Pocak írta...

Sok boldog Blogszülinapot :) Nekem meg szép szülinapi ajándék lenne nyerni valamit ;)

boglilarki írta...

Szia Judit!
Jó, hogy van ez a blog.....
soha nem csináltam volna zoknit másképp:)

King.art írta...

Drága Judit, gratulálok a bloghoz, a rengeteg olvasóhoz, azt hiszem,nem véletlen, hogy ennyien vannak :)
Örülök, hogy ismerhetlek személyesen is, és nagyon vágyom egy Jucuus nyereményre, bármelyikre, még nem tudnék választani.
Hátha kedvez a szerencse. :)

hortenzita írta...

Boldog blog-születésnapot kívánok!
Én bármelyik ajándékodat szívesen fogadom. :-)

Carrie írta...

Gratulálok a blogszülinaphoz! Játszanék én is!:-)

maggomboc írta...

Mind szép eredmény! Gratulálok! (gyorsan gyarapítottam is a rendszeres olvasóid számát, mert bár rendszeresen ide látogattam, eddig még nem tettem ezt meg)
Én most a fonalra pályáznék, mert újra elkezdtem kötni a sok szépség hatására, amit itt látok (Nálad és más bloggereknél). Kezdő vagyok, de ha nem gyakorlok, örökké csak (újra)kezdő maradok... ehhez pedig mindig kell fonal:D
A hó miatt kicsit irigyellek... itt (Észak-Németo.) csak szitáló eső van és még sokáig csak az is marad:(

bsi írta...

Gratulálok én is minden eddigi alkotásodhoz és eredményedhez, a továbbiakhoz pedig sok ötletet és türelmet kívánok!! Ha esetleg szerencsés lennék és nyernék _ amire még nem volt példa - a fonallal biztosan tudnék valamit kezdeni! Talán kötnék belőle valamit...? B.S.I.

Morella írta...

Gratulálok a bloghoz, a sikereidhez!
Játszanék én is, kötött holmiért.

Omma írta...

Szia
A reader hátránya, hogy nem látom az oldalsávot... nem is tudtam, hogy a Meskán is vagy. A boltodat meg nem is tettem be. Annyira jó, hogy írtad ezt a megjegyzést, mert felhívtad a figyelmem a hiányosságaimra.
Játszanék is persze, sok ötletet kaptam már tőled, köszi.

Carol Anna írta...

Szia,
gratulálok a blogodhoz, a sikereidhez.
Kívánom, hogy a jövőben is sikeres legyél az élet minden területén!
Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek a játékban,
Anna

Esthi írta...

Szia Jucuu!

Gratulálok a kerek számokhoz! Mivel kötni nem tudok, így örömmel vennék tőled bármit. :)))

Cinkepiri írta...

Kívánok még soksok blogszülinapot!

Játszhatok én is? A növényi alapanyagokkal festett fonal rendkívül csábító!

Moncsi írta...

Kedves Jucu!
Gratulálok a szülinaphoz és a sok szép számhoz!
Én is részt vennék a játékban, és ha rám mosolyogna a szerencse, akkor a fonalat választanám.
Szép napot!
Moncsi

Tímea írta...

Kedves Jucu! Eddig csak irigykedni jöttem a blogodra, mert sajnos én nem tudok kötni. A nagylányom megtanult a waldorf iskolában, de én nem tudok. És most nagy elhatározásra jutottam, 10. szülinapjára szeretnék kötni egy garbót. Azért, mert van egy nagyon csíkos-színes garbója, amit már kinőtt (rövid az ujja és a dereka is), de nagyon ragaszkodik hozzá. Gondoltam örülne egy újnak. Ha véletlenül nem leszek készen vele november 27-re, még mindig ott a karácsony. De már ott elakadtam, hogy honnan szerzek kötésmintát. Próbálkoztam a neten, és a könyvtárban is. Egy 10 évesnek való (na jó kicsit nagyobb (ujját fel lehessen hajtani és még jövőre is jó legyen) garbó mintájára lenne szükségem. Azért az alapdolgokat tudom, és volna segítségem is ha már elkezdtem, és megakadok.
Gratulálok a blogszülinaphoz.!
Tímea

peony írta...

Happy blogyversary! :-)

Jucuu írta...

Kedves Tímea, pl. a drops design oldalán rengeteg pulóver minta van, ezek ingyenesek, itt a link:
http://www.garnstudio.com/lang/en/kategori_oversikt.php
Oldalt a keresőbe beállítod, mit szeretnél, nekem próbaképp gyerekpulóverre sok mintát kiadott.
Jó kötést a garbóhoz!

Névtelen írta...

Anyááááám, van még esélyem??? Ha igen, akkor én természetesen fonalat szeretnék :)
Sok sikert a továbbiakhoz!

Névtelen írta...

Gratulálok és a hóhoz is ugyanis imádom.Én is a fonalaidra pályáznék. Nona

Réka írta...

Hihetetlen lenne, ha esetleg megnyernék egy általad készített sapkát. Ez az álmom... ;)

evicke írta...

Kedves Jucuu! Gratulálok a blogodhoz, egy ideje járok hozzád nézelődni, de csak most jutottam el addig hogy regisztráljak is. Szeretnék nyerni én is, a tűtartónak örülnék a legjobban :) Sok sikert a továbbiakhoz! :)

Annamária írta...

Kedves Jucuu!
Én is benveznék a játékba, és a vágyam egy zokni lenne, ha nyernék!
Maradok tovább is olvasód!

Annamari

Norema írta...

Gratulálok a blogodhoz!
Gyönyörű dolgok vannak benne, nagyon ügyes vagy!
Esyter

Zorka111 írta...

Gratulálok a jubileumhoz! Életem első zokniját Jucuu útmutatója alapján sikerült elkészítenem! Úgyhogy szeretnék nyerni fonalat a további zoknikhoz. :D

Ildikó írta...

Horgolótűt is lehet tenni a kötőtűtartóba?
nagyon segítségemre vannak a bejegyzéseid,
azért remélem a tél közeletével több bejegyzésed lesz.
Ildikó

Galuska írta...

Huu, de izgiiiii, Boldog Szulinapot Jucuu Blogaja!

Galuska

helen írta...

Én is jövök, bár eddig is mindig voltam, meg eztán is leszek :) Sőt, még játszani is szeretnék!
:) H, aki új zélandra várná a csomagod, ha lehetséges...

Piroseper írta...

Hűű, nagyon izgalmas!
Gratulálok a számokhoz és beszállok én is! :)

zsoka írta...

Gratulálok a 3éves blogszülinaphoz!! persze hogy én is fonalat szeretnék nyerni:-))
de a kötőtűtartó is jól jönne:-)
Sok sikert a továbbiakban !

Jolimama írta...

Gratulálok a sok látogatóhoz:-)
Régi látogatód vagyok, sokat segítettél, még blogom sem volt akkor.
További sok szép alkotást kívánok Jolimama

Nanon írta...

Gratulálok a sok olvasóhoz, a 3. szülinaphoz! Csak így tovább! :) Játszanék is - elsősorban a kötőtűtartó érdekelne, de a többit "sem dobnám ki"... ;)

emilil írta...

gratulálok és nagyon szeretnék játszani:)

barabrab írta...

gratula! sok szépet a továbbiakban is! és köszönjük a játékot:)

KicsiKató írta...

Még sok-sok évet kívánok neked és magunknak, na meg hogy legyen pár üres órád, ha legközelebb hazalátogatsz:)))

Unknown írta...

Hogy lehet, hogy én eddig nem ismertem ezt a blogot? 3 éve ?nem semmi...a munkáid lenyűgöztek, imádom a kötött holmikat. szeretnék játszani, de még ha nem is engem sorsol ki, akkor is megérte!

kisgekkó írta...

már 3 éve olvaslak?de jó!gratulálok és továbbra is szívesen és várva várom szebbnél szebb alkotásaid és Szilárd-életbe belesési posztjaidat!
szeretettel:
kisgekkóRéka

Ági, aki főz írta...

Bejelentkezek én is! Gratulálok!

Dzsúz írta...

Nagyon boldog blog-születésnapot kívánok és gratulálok a munkáidhoz! Nem csoda, hogy ennyi követőd van.
A játék nagyon izgalmas, én mindig lemaradok az ilyenekről, de most izgulok, ki nyer és mit választ :)

Erzsébet írta...

További sok sikert a bloghoz és persze minden máshoz is! Szívesen játszanék veled én is.

Névtelen írta...

gratulálok, és szeretnék játszani :)
Ancsi

Névtelen írta...

hűűű de szuper ajándékok...
mr.niceguy@freemail.hu köszi Erika

Hantosi Anett írta...

Kedves Jucuu!
Csatlakozom a sok-sok gratulálóhoz és ajándékra sóvárgóhoz : ), kívánok Neked én is további minden jót, sikeres alkotást!
Üdvözlettel, Anett

Anikó írta...

Boldog szülinapot :)

Marcsimami írta...

Kedves Jucuu!
Te vagy a Mesterem, mert... a Te blogodban talált laírás alapján tanultam meg zoknit kötni. :)
Két hét alatt már a 8-at kötöm. :)))
Óriási sikerélmény! KÖSZÖNÖM!
Blog-szülinapodhoz szívből gratulálok és további sikereket kívánok az élet minden területén!
Játékodban én is a festett fonalaid egyikére pályáznék. :)

gabcsap írta...

Micsoda nagy számok! Gratulálok, és jelentkezek a játékra:)

Névtelen írta...

Szia Jucuu!
Ma találtam rá a blogodra,jól ide is ragadtam a géphez, mert 2 évedet végigolvastam. :)
Nagyon szépek a munkáid, öröm volt nézni/olvasni!
Gratulálok! :)
ui: Néhány ötletet is kaptam tőled a bökögetéseimhez. ;)

Sic írta...

Kedved Jucuu,
csodalva olvasom mindig bejegyzeseidet... Proba-cseresznye alapon jelentkeznek a jatekra, hatha jutna egy szep fonal nekem is :)

Névtelen írta...

szeretnék én is játszani.
Köszönöm
Marika

abelvera írta...

Gartulálok a szép dolgokhoz, szeretnék részt venni a játékban.
Üdv:abelvera-abelvera.blogspot.com

Bálint Kriszta írta...

Gratulálok a 3 évhez! :-) Rendszeres olvasód vagyok, tőled tanultam kesztyűt kötni. Én is fonalra pályázom :-) Üdv, Kriszta

Névtelen írta...

szeretnék én is csatlakozni.
katica

Gomes írta...

Csocsi!
Én is itt vagyok, bár ha engem húzol ki, akkor szivesen felajánlom az ajándékot másnak!! :-)) Puszka

Iza írta...

Gratula a blogszülinaphoz és az üzletecskédhez is. Én Ha nyernék lehet hogy fonalat szeretnék, de nagyon csábit a kötötű tartó is, hisz szegény tűim még mindig szanaszét hevernek (szegyelem is magam emiatt).

Névtelen írta...

jól látom, én vagyok a századik??
Picurka

Flier Judit írta...

Gratulálok a sikereidhez és kívánok minden-minden jót a továbbiakra is!

Namata írta...

Látom én már a 102.vagyok !:)Gratulálok a szép alkotásaidhoz , a sok látogatóhoz !További sikereket kívánok Neked !

Unknown írta...

Gratulálok!
Lelkes zugolvasód vagyok én is, bő 2 éve. :D
Sok sikert és minden jót kívánok!
Ó, és szeretnék részt venni a játékban. :)

Christine írta...

Gratulálok a harmadik blogszülinapodhoz, és minden egyes gyönyörű alkotásodhoz, amit eddig mutattál nekünk!

KisVirágh írta...

Lehet még jelentkezni? Ha igen, élek a lehetőséggel!

cskata írta...

upsz,még én is jönnék gyorsan,nehogy kicsússzak az időből. :)

krisz írta...

Gratulálok a blogodhoz,meg ahhoz ami ez alatt a 3 év alatt kinőtt belőle!További sok sikert!

Csilla írta...

Hatalmas graula! Bár már túlléptük a 100-at, de szeretnék még én is jelentkezni a játékra! Hátha a szerencsés második én leszek :)
És köszönöm a sok szépséget, ötletet amit megmutatsz nekünk!

Nalika írta...

Most már muszáj jelentkezni :)

Kata írta...

Szívből gratulálok!
Még nagyon sok boldog blogszülinapot és még több bejegyzést kívánok mindannyiunk örömére. :o))

revasa írta...

Zugolvasóként gratulálok a blogszülinaphoz, szívesen kötögetnék a nyereményfonaból :-)
Vera

Névtelen írta...

Kedves Jucuu!
Egy ideje már rendszeresen leskelődök a blogodban. Bár a nagyon jól hangzó 100.megjegyzést beküldő címéről már lemaradtam, de a blog szülinap alkalmából további sok sikert, jó egészséget, vidámságot és ihletet kívánok a további alkotáshoz.
üdvözlettel: Haimanti

Irenka írta...

Sikeres vállalkozósdit kívánok neked én is, és gratulálok az eddigiekhez! Örömmel veszek részt a játékon, ha a szerencse nekem kedvez, fonalat szeretnék.

Szömörce írta...

100.-ról már lemaradtam, de sebaj:) Gratulálok:)

hekka írta...

Tyűűű, az utolsó pillanatban! :)
Gratulálok a szülinaphoz és a sikereidhez! További sok szép munkát kívánok neked!
És ha rámkacsint a szerencse, a fonalat szeretném... :)

Névtelen írta...

Szia Jucuu!
Én is gratulálok, ahhoz a sooook szépséghez amit a legényke mellett elkövetsz!!! Ha arra járok :D , taníts meg majd fonni!
100sokadikként csatlakoznék a játékhoz!
Üdv: KAnna

tegezfa írta...

Kedves Jucu!

Gratulálok az évfordulókhoz!
További
sok jó ötletet kívánok, megvalósításukhoz pedig erőt és kitartást!

tegezfa

Névtelen írta...

Kedves Judit!
Ismeretlenként segítettél Aviatrix sapka fordításban, aztán gyönyörű fonalakra is leltem nálad ::)) 100 fölötti sokadikként kívánok még sok szép alkotást mindenki örömére. na és Bors néni szavaival: "ami jóó van a világon" azt még mind ::))

ERika

NeNcsi írta...

Szia Jucuu!

Nagyon szeretem a blogodat, gratulálok hozzá!
Így hát én is jelentkezek a játékra, hátha most szerencsém lesz!:)

Csöre írta...

Gratulálok a blogodhoz és az évfordulóhoz,egy ideje renszeresen benézek hozzád és sokat tanulok.
Szeretnék a játékban részt venni.

Mosolyrend Évi :) írta...

Szió :)
Ügye én már nem férek be a sorba?
:(
Pedig olykor az utolsókból lesznek az elsők .)

Köszönöm a smok szépséges munkádat és a játékot!

Névtelen írta...

Szia!

Hú! Már három éve olvaslak? Boldog szülinapot a "Bloggyerkőcnek"!

Ha véletlenül én lennék az egyik szerencsés, akkor kötőtűtartót szeretnék. :)

Ancsurka

Vivi írta...

Kedves Jucuu

Nagy örömmel olvasom az oldaladat és sok sikert kívánok a vállalkozásodhoz

Vivi

Éva írta...

Szia! Boldog harmadik születésnapot a blognak! Jó sokan jelentkeztek a játékra, ebből is látszik, hogy milyen olvasott vagy :-)

Ha én nyernék, bizony kötött holmit választanék...
Éva

Lara írta...

En is kotot holmnit szeretnek ha nyernek.

KojalBebi írta...

Gratula
gratula
gratula

a kreativitasodhoz, a lelkesedesedhez, a kitartasodhoz:) no meg a csaladodhoz:)

Itt egy komment, hatha nyerek Jucuu-fele csodat;)

Judit

Szilvi írta...

Jaj majdnem lemaradtam, pedig nagyon klasszak a nyeremények. Akárcsak a munkáid.További sok szépet magunknak és Neked jó kötögetést.

Lili írta...

Jucuu gratula a 3. szülinaphoz!!
nagyon nagyra értékelem amit csinálsz!
és szeretnék nyerni:) fonalat:)

Lili

Varga Gabi - Barka Fonal írta...

Jövök én is játszani. :) És mint legelső facebook-os rajongód, sok sikert kívánok a vállalkozásodhoz!

Jandó írta...

Hú, már azt hittem, lemaradtam, de mégsem. :)Gratulálok én is, és továbbra is örömmel nézem a blogod és a csodálatos alkotásaidat.

Csilla írta...

Én is gratulálok az évfordulóhoz és a szép számokhoz. NA és persze jövök játszani egy kis fonalért.

Annus írta...

Szia, én is játszanék, boldog blogszülinapot:-) Fonalra áhítozok:-)

Unknown írta...

Majdnem megkésve, de jelentkezem:) köszönöm a lehetőséget!

maze írta...

boldog blogszülinapot!

(fonalat szeretnék nyerni:))

swarbli írta...

Én is szeretnék jelentkezni, ha még ér.
És természetesen boldog blogszülinapot kívánok!

Leeann Larue írta...

Gyönyörűek a munkáid, csak ámulok rajtuk. Szeretnék én is játszani, hogy végre egy jó minőségű munkát adhassak ki a kezeim közül. Inspiratív vagy. (:
Üdv:
egy nagyon nagyon kezdő LeeAnnácska

Ancilla írta...

Kedves Jucuu, én is szeretek ide járni, és nagyon sokat tanulok az ötleteidből.
Szívesen részt veszek a játékban is.
Legszívesebben a gyönyörű fonalaid közül választanék...
Ancilla

Tánya írta...

Boldog blogszületésnapot és további sok szép munkát kívánok.
Én a kötőtűtartót szeretném megnyerni.

R írta...

Én pedig sapkát szeretnék...

Unknown írta...

Én egy mamuszt készítenék magamnak és sapikat a fiaimnak.
Gratula a bloghoz.

Kikka írta...

Csatlakozom én is az előttem szólókhoz és minden jót, sok örömöt,sikert kívánok a munkádhoz! Mindig kíváncsian várom az új bejegyzéseket, ötleteket... És talán egyszer a szerencse is mellém szegődik...

Emi írta...

Szivesen olvasom a blogodat, és kivánok még nagyon sok olvasót.