2009. június 25., csütörtök

Az elmúlt...

...másfél hétben vendégünk volt, így nem igazán volt időm a blogra. Kötni azért tudtam, ugyanis az első 6 napban nem ment a hőmérő mutatója 12 fok fölé, az eső is esett, sok időt töltöttünk a lakásban. Múlt hét végén azonban megjött a nyár, s úgy néz ki, hogy marad is egy darabig, jó meleg van.
Szerencsém volt a vendégünkkel, mert bár kötni nem tud, de a gyönyörű fonalaknak ő sem tud ellenállni. Így hát többször is jártunk fonálboltban, ahonnan ilyen szépségekkel tértünk haza. Téli sapka készül neki belőle.


Én vettem megint egy pamutfonalat, ugyanazt a márkát, mint múltkor.


Kész munkát belőle még nem tudok mutatni, csak egy ilyen bemozdult képet. Ennél azért már jobban állok kötésben, ha minden jól megy, akkor ma befejezem.


Aztán történt velem egy ilyen szerencsétlenség is. Valószínű nem szeretjük egymást, a 3.5mm-es Knitpicks tű és én, ez a második ebből a méretből, ami eltört. Igaz az elsőre Szilárd lépett rá (kellett nekem az ágyon hagyni, ahol ő ugrál), de ez csak úgy fogta magát és kettő lett belőle.


Múlt héten voltunk egyet kirándulni, megnéztük Petäjävesi fatemplomát. (Az ilyen hosszú autóutak hasznosak is egyben, az unalmat félkész munkák (készre)kötésével lehet elűzni. :))
Ha valakit érdekelnek a templomról készített képeink, az alábbi fotóra kattintva megnézheti az összeset, nem akartam ebbe a bejegyzésbe bezsúfolni őket.

5 megjegyzés:

zazálea írta...

Én is meg akarok tanulni kötni!
És akarok ilyen gyereket is! meg templomot...

Honfi Viktória írta...

Zazálea! Az utolsó mondatod nagyon jó! Márcsak azért is, mert ahogy ránéztem erre az utolsó képre, nekem is hasonló érzésem volt!
A fapadok, a kicsi figyelmes arcocskája... Jól sikerült ez a kép.

aarkus írta...

Jucu, Szilárd nagyon nagyfiús lett pár hét alatt (a képek alapján....:-)))

Gabella írta...

Jaj, ahogy a törött kötőtűt megláttam, felhördültem! Komolyan, mintha valami szörnyeteget látnék! De kár érte! De legalább látszik, tényleg fából van! Mert (legalábbis s KnitPro) annyira valószínűtlenül sima, hogy felmerült bennem, talán nem is fa!

Timici írta...

szuperek az új fonalak! fini puhák lehetnek:o) bárcsak itthon is lehetne ilyen sok szépséget venni(sóhaj!)
nagyon édes Szilárd a képen:o)
kötőtű:( sajnálom