2009. január 14., szerda

Csíkos sapka

Bár nem ez volt az első kézimunka, amibe belefogtam az új évben, de mégis ez a sapka készült el elsőnek.
Január elején jött meg az egyik kézimunkás újságom postán, abban láttam meg az ötletet.


Gondoltam, megveszem hozzá az ajánlott fonalat, de aztán végigkutattam a saját készletem és találtam megfelelőt.
Először megkötöttem a minta szerint, azaz nem volt passzé a szélén, de úgy Szilárd fejére kicsi volt, a széle visszapöndörödött. Pedig a 2 évesnek való méret készült el, ráadásul Szilárd feje sem óriási (bizonyítottan, még kivizsgáláson is voltunk kb. fél éve, hogy nincsenek-e elcsontosodva a koponyavarratai, ugyanis a kutacsa pár hónapos kora óta be van nőve).
Felszedtem ezért a passzéhoz minden 5 szemre 4-et, és 2s2f-al kötöttem pár centimétert. Így tökéletes lett a méret, de a kisfiam valahogy nem tud megbarátkozni a sapkával. Ez volt az első reakciója, ami azóta sem változott:




Csíkos sapka
Modell: Moda újság 2008/1-es számából az 54-es modell
Fonál: Zitron Loft (100% merinogyapjú), 40g
Kötőtű: 3.5mm zoknikötőtű

S nem, a fonál nem szúr, ennél puhább már nem lehetne, a sapka nem szoros, így mást nem tudok kitalálni, mint hogy alakul a gyerek ízlése s ez nem fér bele. :))) Pedig annyira jól áll neki!

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaj, de édes! Még akkor is, ha mérges. :)))
Én pontosan ugyanígy jártam egy sapkával. Kislányomnak készült, nagyon lelkes voltam, ő aztán nem. Egyszer elindultunk benne. Annyit tépkedte a fejéről, hogy közben ki is nyúlt. :D

helen írta...

És ha magadnak is csinálsz egy ilyet? :D Ok, antenna nélkül :D Látja rajtad, akkor hátha ő is megkívánja. Netán apja is kaphat egyet ;) Tudod, mindent a közös cél érdekében.
Ezek a fotók pedig nagyon jók... :)) Gondolj arra, hogy majd 10 év múlva, mikor nézegeted a blogod, mint valami fotóalbumot, és ilyeneket találsz...

Anice kötős blogja írta...

Tündéri az elkészített modell és szerintem a passzé nélküli sapik nem gyerekeknek valók ebben a formában amúgy sem. Hát melegben én sem venném fel a sapit, nem ?Próbáltad kifelé menet?

Lívi írta...

Nagyon jó képek! :-)
Ledöbbentem, hogy pár hósan benőtt Szilárd kutacsa :-o Bogi két éves múlt, és még mindig van egy icipici. Mondták is, mikor született, hogy nagyon nagy volt neki. Én meg épp azon gondolkoztam, hogy nem kéne-e azon aggódnom, hogy ilyen lassan nő be.

lavandulae írta...

Jaj, de mérges :-(
Tündéri ez a gyerek :-)

És a fenébe, nem jött össze, hogy megint vehess egy kis fonalat :-))

Dóri írta...

Képzeld, az én fiam is így reagál egy kötött sapira a Suvi...minta alapján kötöttem, pihe puha gyapjú fonalból, és nem hajlandó fölvenni. De így nyugodt vagyok, nem csak az enyém válogatós :).
Viszont nekem nagyon tetszik a sapi.
Ja, kicsi fiamnak kb 2*2 cm-es kutacsa volt, ami igen hamar benőtt. Látszik, már serdül hihi

Jucuu írta...

Anice a sapkához túl hideg van kint. :( Olyan csini sapkának csináltam boltba, stb, hogy villoghassak a gyerekemmel. :))
Lívi mi rendesen megijedtünk, mikor kiderült, mert ha a varratok is elcsontosodtak volna, akkor műtét lett volna a megoldás, szétvágták volna a koponyacsontját. :O Szerencsére nincs gond, de minden egyes fejmérésnél a védőnőnél azért izgulok, hogy ugye nőtt megint...

Anice kötős blogja írta...

Gondoltam, hogy nálatok is hideg lehet és az űrhajós sapik a menők. Már én is két sapkát adtam Zsoltikára. Az általad említett problémáról még nem is hallottam, örülök h, idáig minden rendben megy ekörül, azért.

Elizanikó írta...

Nagyon édes a fotókon.

Az én kisfiam ( aki már nagyfiú) az új ruhákat soha nem akarta felvenni elsőre.

Elizanikó írta...

Add oda neki játszani.

Lívi írta...

Fú, Jucuu, ez nagyon ijesztően hangzik, tényleg! :-o

Anna anyja írta...

A nagyobb lányom egyszer hisztirohamot produkált a legmenőbb gyerekbutikban, amikor ünnepi ruhát akartam venni neki...

Anna anyja írta...

Remélem, minden rendben lesz ezzel a buksival minden mérésen! Még én sem hallottam erről a kutacs-problémáról.