2008. június 8., vasárnap

Jucuu Podeagi


Sok-sok bontás és újravarrás után elkészültem a podeagival!
Jó pár éjszakám ráment, de annyira élveztem a varrását, hogy nem bánom.


Több szabásmintát találtam a neten, ezekből összeollóztam egy számomra tetsző mintát. Az első próba során kiderült, hogy nem működik az a mód, ahogy szerettem volna a tetejét, ezért beszűkítettem a body felső részét és újraszabtam az a részt, ahova a pántok csatlakoznak.



A végeredmény elég jó lett, kisebb hibákat leszámítva. Mint például legközelebb, ha anyagot veszek, megnézem, hogy nyúlik-e. Eszembe sem jutott a kordbársony vásárlásánál, hogy az lehet rugalmas is, aztán sikerült is bevásárolnom egy nyúlósat. Emiatt sokat dolgoztam azzal, hogy kibéleljem az egészet valami vászon anyaggal, de így sem sem sikerült elkerülnöm, hogy ne gyűrődjön be néhol a bársony.
Jó lecke volt, megjegyeztem egy életre: anyagvásárlásnál nagyon figyelni!


Neve is lett a kendőnek:


Annyira élvezetes volt a kendőn dolgozni, alakítgatni a készülő munkát! Ezek után nem is állhatok meg, már tervben van egy újabb podeagi, más szabással.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jucuu, gyönyörű lett, mint minden, ami kikerül akezeid közül:))
A márkajelzés naggggyon király! KÍvánjuk ,hgoy sok örömötöket leljétek benne! Üdv:BESzilva

Névtelen írta...

Jucuu, itt is gratulálok! És megismétlem a kérdést/felszólítást: rendelhetek/rendelnék egyet??????!!!!!! SZólni akartam előtte, csak elfelejtettem, hogy a kordanyagnál nagy különbségek vannak, mert egyrészt kevésbé strapabíró, mint a sávolyszövet, másrészt nyúlásra hajlamos. És elég rossz, ha nem marad ott a gyereke, ahova kötötted... (nem magamtól vagyok ilyen okos, csak hallottam "valakitől":-)) Van rá lehetőség, hogy amikor jöttök, addigra csinálj egyet?
A márkajelzés CSÚCS!!!
orsi

Vera írta...

Jucuu, nincs kedved jelentkezni hozzám a pay it forward-re? Szívesen csinálnék neked valamit :)

Jucuu írta...

Köszi nektek! :)
Orsi megbeszéljük a mamamin. :)

Lívi írta...

Áhá, márkajelzés! :-) Látom, nem hiába erőszakoskodtam én azon a webshopon! :-) Alakul a dolog...

És ez a prodigy (én továbbra is csak úgy hívom)! nagyon szuper!
Esküszöm, még karcsúsító hatása is van! Úgyhogy lehet, hogy nekem is kéne egy! :-)

És milyen használatban???

Jucuu írta...

Lívi a prodigy :) nem volt még sokat használva, ma kimostam, most szárad.

King.art írta...

Juccu, ez annyira csúcs! Az anyag is gyönyörű. Eddig nem értettem, mire jó, hogy olyan hosszú a vége, de Livi által nekem is beugrott, milyen jó kis szolgálatot tenne nekem is ,főleg hátulról :))

Kinga

Jucuu írta...

Köszi Kinga! Szerintem is praktikus a hossza, szépen eltakarja a popót. :D

Timici írta...

Szia Jucuu, nagyon tetszik ez a podeagi, gratula hozzá. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg tudnál-e nekem pár tippet, tanácsot adni a varrását illetően. Nagyon köszönöm előre is, további jó munkát kívánok! üdv. Timici

Névtelen írta...

Szia,
én is tervezek egy ilyen hordozót varrni, már nézegettem több weboldalon, de ha nem titok elárulnád hogy mekkora a test rész? és milyen hosszúak a pántok?
Nagy segítség lenne.
Előre is köszi,
Réka

Jucuu írta...

Timici, ne rakj túl sok bélést a tetejébe, én itt elrontottam. A pántok ne legyenek túl messze egymástól, nálam ez is gond, pedig átszabtam egyszer. Én át fogom alakítani hagyományos podeagivá, ha egyszer eljutok odáig. :)
Réka, A hossza 85cm, a panel része 70cm ebből, de az enyém elég hosszú példány lett. 55cm széles, ennél lehet keskenyebb is, 45-50cm már ideális szerintem.
A pántja kb. 2-2 méter hosszúak, ált. ennyi szokott lenni egy podeagi vagy mei tai pántja.

Timici írta...

Judit, nagyon szépen köszönöm a sok hasznos információt.:o) remélem sikerül majd összehoznom;o)

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm a mérteteket, ki fogom próbálni kicsit kisebben, ahogy írtad, mert a képeken is látszik, hogy igen hosszú.
Köszi mégegyszer,
réka