2008. június 20., péntek

Lennadrág

Elkészült a lennadrág, ami annyira megtetszett, hogy gyorsan varrtam még egyet. Ugyanazt a mintát használtam, mint a játszós nadrágnál, csak alulra nem raktam passzét, hogy minél jobban szellőzzön.
Elég érdekesen szabtam ki az anyagot, ha Szilárd áll, akkor tiszta O lába van, kicsit lovaglónadrág szerű lett a gatyó. Ráadásul a szára belül felfelé húz, de szerencsére egy négykézláb mászkáló gyereknél egyik sem feltűnő.


Viszont fényképet már nem egyszerű feladat egy örökmozgó gyerekről készíteni. :) Meg kellett vesztegetnem egy zseblámpával, hogy legalább egy pillanatra egy helyben maradjon.


Egy ideig nem jön új bejegyzés, ugyanis bő 3 óra múlva bepattanunk az autóba, elmegyünk egész Helsinkiig, ahol hajóra szállunk, áthajózunk Észtországba, majd autókázunk 2 napot és végre Magyarországra érünk!
Varrni természetesen nem fogok az elkövetkező 4 hét alatt, ezt meghagyom a kedves húgomnak, viszont sok-sok kötnivalót csomagoltam az útra és otthonra, hátha be tudom fejezni a félig kész dolgaimat.

Az otthonlét alatt majd folyamatosan teszem fel azokról a dolgokról a képeket, amiket eddig nem láthattatok.

2 megjegyzés:

kisgekkó írta...

Jucuu!jó utat idefelé!Vigyázzatok az úton, várunk a klubban!pusza:)

Névtelen írta...

Jucuu! Jó utat és jó kötögetést hazafelé! Várjuk a képeket és a beszámolót. :)
Hédi