2007. október 4., csütörtök

Merinogyapjú fonalak

Pár tamperei anyukával közösen rendeltünk körülbelül két hete egy internetes boltból kézzel festett merinogyapjú fonalakat. A hét elején végre megkaptam a fonalakat és persze egyből beindult a fantáziám, mi mindent lehetne belőlük kötni. Próbálok reálisan hozzáállni a dologhoz, hiszen jó lenne, ha nem fogyasztanám el rögtön az összes fonalat egy méretre, ugyanis kisfiam rohamos ütemben nő. Ebből a fonalból mindenesetre kötnöm kell rögtön valamit, mert annyira szép:


Mivel mégsem szeretném az egészet felhasználni, így úgy döntöttem, hogy társítani fogom fekete fonallal. 3 gombolyag Jaeger Extra Fine Merino gyapjúfonal vár a kosárkában, hogy valami szülessen belőlük, ezért úgy gondoltam, hogy egy hosszú szárú fekete nadrág narancsszínű derékkal és egy vékony csíkkal a lábszárán nagyon jól nézne ki.
A Jaeger Extra Fine Merino gyapjúfonal gyártását beszüntették, így a 3 gombolyaghoz elég olcsón sikerült hozzájutnom.
Végül itt egy kép a másik kettő kézzel festett gyapjúfonalról, amit még vettem.

Nincsenek megjegyzések: