2013. január 11., péntek

Different lines

Üdv ismét!
Ideje felvenni a fonalat, a bejegyzések és a kötött holmik sorban állnak és türelmetlenül várják, hogy megmutassam őket.


Ez szántam búcsúkendőnek, gondoltam a költözés végső fázisa alatt kötöm meg, tökéletes minta, gondolkodást nem igényel, repülőre is ideális. Aztán majd az új országban új kendőbe fogok, az pedig az új kezdetet szimbolizálja majd.
Június elején fogtam bele, az elején még haladt is, de kiderült, hogy az egész hercehurcával járó stresszt nagyon jól oldja a fonás, így inkább arra koncentráltam, meg is fontam az új kendő fonalát gyorsan, még a költöztető autó érkezése előtt.
Aztán a repülőn persze megint készült pár sor, nyáron, a tengerparton üldögélve is szívesen szaporítottam a sorokat, még a fonalimpiára is beneveztem ezzel, csak hogy elkészüljön, de valahogy mégsem haladt.
Haha, új ország, új kendő, de még a régit sem tudom befejezni. (vonjak párhuzamot?)
Novemberben embereltem meg magamat, és addig kötöttem, míg az összes fonal elfogyott.

Szeretem kendő, istenien puha, bár viselni nem egyszerű az érdekes formája miatt.
Nagyon szeretem Veera Välimäki mintáit, és ez meg is fog látszódni a következő bejegyzéseken, mert ezen a kendőn kívül 4 mintáját kötöttem meg az elmúlt időszakban, és a terveim között szerepel még jó néhány.


Muttohuivi
Minta: Different lines, Veera Välimäki (Rav link)
Fonal: saját fonás, bfl és merinógyapjú, 167g
Kötőtű: 4 mm



A fonalakat én fontam, már szerepeltek a blogon, a fehér színű az első rokkán font fonalam. Mindkettő fingering vastagság:


3 megjegyzés:

anyahajó írta...

Örülök, hogy újra írsz ide is :)

King.art írta...

De jó, hogy újra itt vagy! A kendő is csudijó!

Brigi írta...

en is szeretem Veera Välimäki mintait!!! orulok, hogy befejezted, szep lett!