2011. március 2., szerda

Visszatérve a lábszármelegítő témára,

mikor elkészült ez a darab és először próbáltam fel, a tükör előtt állva azonnal tudtam, mi a teendő.
Beálltam hát a nappali közepére, féltérdre ereszkedtem, fejemet lehajtottam, majd egyre hangosabban dúdolva a dallamot, eltáncoltam ezt.
Férjem és gyerekem megrökönyödve nézték végig a műsorom, én pedig sértődötten vettem tudomásul, hogy páromnak fogalma sincs, mit akarok bemutatni. Mentségére legyen szólva, hogy mikor megmutattam a fenti videót, akkor sem kapcsolt egyből, mi ez (ezt talán még pozitívumként is felfoghatnám).


Saját festésű fonalból készült a lábszármelegítő, s a színátmenetnek köszönhetően még a csíkokkal sem kellett foglalkoznom. Ez egy régen festett fonal, egy darabig félkésznek volt nyilvánítva, mert a piros mellé szerettem volna valami más színt. Végül így maradt, s egyre jobban megtetszett az összhatás, mert annak idején a festetlen részre engedtem ráfolyni a festéklét, így az is kellemes halványpiros színt kapott.
Sokáig zoknit terveztem belőle kötni, de már örülök, hogy végül ez lett belőle. Van egy gyönyörű alpakafonalam, szintén saját festés, szintén piros, abból kötök egy vékony sálat a lábszármelegítő mellé.


Piri
Minta: saját
Fonal: saját festés (75% gyapjú, 25% poliamid), 112g
Kötőtű: 4 és 4.5mm




7 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Nagyon jó!!! Amúgy is egy ideig ilyen kombinációt hordok, ami rajtad is van, tavaszi cipő lábszármelegítővel, hétvégén megpróbálok nekiveselkedni a leírásodnak, hátha összejön nekem is. Ha nem, akkor se adom fel, kötök téglalapot és összevarrom:))

Irenka írta...

Szöveg: :))
Zene: király!
Lábszármelegítő: szuper!

Zsu írta...

Nagyon jó! :D

sample írta...

Nagyon szuper lett és sajnos még idén használatba veheted.Az időjárás elfelejtette,hogy már tavasz van:((((
Itthon nállunk -10 fok volt.Ilyesmiről álmodtam amig haza értem az este:((((((((

Anna anyja írta...

Jó lett, de nekem a cipőd is nagyon tetszik, bár ez nem saját munka, de aranyos!

King.art írta...

Olyan jót nevettem az elején :))Férjek valszeg nem ezen nőttek fel :P
Klassz a lábszármelegítő!

Timici írta...

megnéztem volna a férjed arcát mikozben táncoltál:o) amúgy a film szerintem a pasiknak is bejött annak idején;o) csak talán nem tett rájuk olyan mély benyomást:o)
a lábszármelegítőd nagyon tetszik!:o9