2011. február 18., péntek

Horgolt kendő és Hedda

Hideg. Naaaagyon hideg. Bizony ez van itt nálunk. Míg két hete azt hittem, hogy mivel egy hónappal hamarabb jött a tél, így a tavasz is hamarabb fog, most már eszembe sem jut ilyen. Minden reggel hidegebb és hidegebb van. Na de ilyet még én sem láttam eddig:


Nem azt mondom, hogy nem volt sosem ilyen hideg még erre, de én bizony még nem láttam. Ezt is kipipálhatom. Jó lett volna a tegnapi északi fényből is picit látni, gondolkodtam is rajta, hogy egy kisebb kővel megdobom azt az utálatos utcai lámpát, ami az udvarunk végében áll (és baromira utáljuk, mert nagyon zavaró a fénye s pont a hálószobába világít be), hátha kialszik és úgy látszik valami az égen, de végül lemondtam róla. Kimozdulni meg ugye ki hajlandó ilyen hidegben?
Minden nap kínszenvedés kimozdulni, a hatvan réteg ruha magunkra öltése, a buszmegállóba menet gondolatban komoly blogbejegyzéseket költök arról, hogy miket szoktam magamra húzni, hogy ne fagyjak meg. Szilárd a héten panaszkodott először hidegre az oviban, nagyon fájt az arca, míg kint voltak. Szerencsére napközben felmelegszik -16-17-re is a hőmérséklet, s ha nem fúj a szél, akkor itt ilyenkor is kiviszik a gyerkőcöket. Volt már eset -20-as levegőzésre is, nem csodálkozom már. Csak rimánkodni szoktam magamban, hogy mikor érte megyek akkor bent legyenek, hogy fel tudjak melegedni, mielőtt elindulunk haza.
Igazi szükség van hát a jófajta, meleg ruhákra. Kész szerencse, hogy tavaly anyahajónál megláttam ezt a kendőmintát és még nyár közepén meg is horgoltam, így a nyakam nem fázik sosem.


Horgolt kendő
Minta: South Bay Shawlette
Fonal: Rikker-féle egyágú (100% merinógyapjú), 180g
Horgolótű: 6mm

a nyakamba csavarva hordom amúgy, nem így

Ehhez a kendőhöz festettem egy barna fonalat nyáron, az is mözsi gyapjú, csak a vékonyabb egyágú fajta, de mégsem működött a mintával. Sokat gondolkoztam, hogy milyen színű legyen, végül Krókusz adta meg a lökést a natúr fehérhez. Ő vezetett rá a munkáival, hogy a fehér is lehet nagyon mutatós, azt hiszem őnélküle nem igazán nyúlnék fehérhez.


Eltelt néhány hónap a télből, mire kapcsoltam, hogy nincs is a kendőhöz illő sapkám. Gyorsan kellett is kötni hozzá egyet, s pont kapóra jött ez a minta, amit picivel korábban szereztem be. Mözsi gyapjúfonalam is volt még, igaz ez már kétágú.


Hedda
Minta: Slouchy Hedda
Fonal: Rikker-féle kétágú (100% merinógyapjú), 98g
Kötőtű: 4 és 5mm


Ezt a bő fajtát választottam a 4 lehetőség közül, hogy kényelmesen beférjen alá a hajam. A fele kötött bogyót lehagytam a sapkáról, mert nekem az már túl sok lett volna, így most pont jó.


Leírhatom ide a végére, hogy elegem van a télből, meg a hidegből és a hóból? Meleget akarok, sok napsütéssel. Milyen igazam volt, mikor novemberben megjegyeztem a szomszéd anyukának, hogy most még lelkesen tologatjuk a frissen esett havat a ház elől, de majd februárban már nem leszünk ennyire aktívak. Főleg, hogy lassan már nincs is hova tologatni és még hol van a tavasz...




13 megjegyzés:

nöné írta...

-16-ra már fel is melegszik az idő? De jó Nektek:o)
Nagyon klassz a sapi, és persze a kendő is!
Már itthon is nagyon várjuk a tavaszt, hát még Te ott kint a messzi hidegbe, nagyon elhiszem!

Szentpyr írta...

de szépek! amolyan megkívánósan szépek!:)

Mázsa Viki írta...

Már nekem is nagyon elegem van a hidegből, napfény hiányból, teljesen befordulok (mégjobban), de ilyen csodaszép kötöttekben jobban elviselném. :)
Nagyon tetszik amiket készítettél!

zazálea írta...

Noch dazu sötét is van, mondd? Hogy is van ez a nappali sötétség, későn kel, korán nyugszik a nap?
Hát tudod, kell is ez a szép világos színű szett... az északi fényt bánnám, lámpát kilőnném, ilyen bátor vagyok innen. :o)

Otthon Művek írta...

Gyönyörű a kendő, a sapi nemkülönben.
És még én panaszkodom a hidegre?
Tényleg minden nézőpont kérdése.
Hát, kitartás! Reméljük, hogy eljön a tavasz, itt is, ott is!

Irenka írta...

A sapi és a kendő(k) nagyon jók! Azt a sok mínusz nem irigylem, de az ovit annál inkább. Nálunk ha van egy kis köd, azért, ha tiszta az idő, de mínusz 5-10 fok van, azért, és még sorolhatnám, miért nem viszik ki a gyerkőcöket.
Kitartást az időjáráshoz!

peony írta...

Hát, én biztos nem tartanék ki ott sokáig... úgy egy nap után zokogva menekülnék el, annyira nem bírom a hideget...így őszintén együttérzek...De azért a kötött cuccok szépek, és a fehér igenis gyönyörű!!! (néznél csak be a szekrényembe, mondjuk nyáron...)

Annamari írta...

A hideget már itt is unjuk, ahol 0 körül van. Hát még ha -30 lenne - erre gondolni sem akarok.
Örülök, hogy a fehér anyagokkal "megihlettelek" szerintem gyönyörűek, a kendőd és a sapkád is!

Zelnice írta...

ó, nem irigyellek.
a hideg miatt, mármint. mert a kendő miatt igen :-)
ez az a minta, ami miatt azt gondolom muszáj megtanulnom kicsit jobban horgolni.

Hella írta...

Nagyon tetszik a kendő is és a sapi még jobban. Nagyon szépek fehérben.:)

erika írta...

kingaekat egesz heten nem vittek ki mult heten...

cirip írta...

Nekem két fázós hónapomba tellett, míg sikerült úgy felöltöznöm, hogy ne fázzak a Helsinki télben. Amit idén mintha a Lappföldről importáltak volna. És amit a finn barátok már tavaszhoz hasonlítanak, hiszen süt a nap...

anyahajó írta...

Tényleg nagyon jól mutat a natúr fehér szín rajtad. Meg a havas háttér előtt is :)