2010. április 27., kedd

Lábszármelegítő

Tegnap annyira szép idő volt, hogy magamra húztam az összes, eddig le nem fényképezett kötött és horgolt dolgot, elsétáltam Szilárddal a közeli játszótérre s készítettem kb. 200 fényképet magamról. Szerencsére épp ebédidő volt, mármint a finneknek (mi nem 11-kor ebédelünk...), így üres volt a játszótér és a fényképezés nem jelentett gondot.


Ez a lábszármelegítő nem az én ötletem, de azonnal megtetszett, mikor rátaláltam, így meghorgoltam az egyik saját festésű nyersgyapjú fonalamból. Egyúttal próbára tettem a repülőtéri biztonsági embereket. Több blogban olvastam, hogy repülőn kötnek vagy horgolnak, ez nekem is mindig vágyam volt, hisz gyakran ülünk repülőn, ahol általában unatkozom. Azonban a szabályzatban benne van, hogy kötőtűt nem lehet felvinni a repülőre, emiatt én nem mertem megpróbálkozni a dologgal. Aztán Szilárd megszületett és pár évre hanyagolódott a téma, hiszen gyerekkel az ölben kötésről szó sem lehetett. Tavaly aztán Szilárd betöltötte a kettőt, saját széket kapott a gépen, így ismét foglalkoztatni kezdett a gondolat. Most tavasszal úgy döntöttem, hogy próbát teszek, legfeljebb elveszik a horgolótűmet, s beraktam a kézipoggyászomba a horgolmányom. Gond nélkül átment a vizsgálaton, én pedig vidáman horgoltam útközben ezt a lábszármelegítőt, aminek a mintája annyira egyszerű, hogy közben Szilárd szórakoztatása sem volt nehéz feladat.
A gombokról is ejtenék pár szót, mert hihetetlen élményt okoz minden alkalommal az eladó néni, amikor betérek hozzá vásárolni. Egy apróka rövidáru boltot kell elképzelni egy kisvárosban Magyarországon, ahol mindenből van 1-2 dolog, de nem túl széles a választék. Vannak fonalak, gumik, gombok, gyöngyök, de mindből csak néhány fajta. Mégis, mikor bemegyek és megmondom a néninek, hogy mit szeretnék, azonnal leveszi a polcról a színben és mintában TÖKÉLETESEN passzoló dolgot, mint ebben az esetben gombokat. Én nagyobb és sötét gombokat szerettem volna erre a lábszárvédőre, de ezt nem közöltem a nénivel, és amikor elém rakta ezeket, nem tudtam otthagyni őket, mert tökéletesen illenek a fonal színéhez.


Lábszármelegítő
Modell: ötlet innen
Fonal: 100% finn nyersgyapjú fonal, hagymahéjjal festve, 52g
Horgolótű: 3.5mm

8 megjegyzés:

Csilla írta...

Hát ez valami fenomenális!:)))
Le tudnád írni a gyengébbek (=én) kedvéért magyarul a mintát?
Kösziiii!!!

Kaoka írta...

Szia! Fantasztikusan szép dolgokat készítesz. :)
Mindig várom, hogy mutass valamit. :)A kisfiad, meg annyira édes. :)

zazálea írta...

Én is mindig kötöttem a repülőn, megnyugtatólag hatott rám, mert egyébként utálok repülni. :o)))

helen írta...

:D Jó újra látni rav után :)) Tök jó! És bírom a színét is!

kastanie írta...

nagyon jó!

Maris írta...

Na de hogy a cipellőd mekkora egy királyság!!!!!! Gondolom, nem itthon vetted... vagy mégis?

xlliann írta...

Eszméletlenül jól néz ki!
Szandi lányomnak meg sem merem mutatni, mert azonnal kellene nekem is horgolnom egyet

Insh írta...

Ez valami gyönyörűséges :))