Nem volt mese ma délután, 3 napja nem mozdultunk ki, így kénytelen voltam elvinni Szilárdot szánkózni. Még akkor is, ha a hőmérő -17-et mutatott. Felajánlottam Szilárdnak, hogy menjünk inkább a városba, akkor csak a buszmegállóban és a boltok között fagyoskodtunk volna, de érdekes módon inkább a szánkózást választotta...
Kerültünk hát egyet az erdő szélén, aztán elhúztam a közeli építkezéshez. Tudtam, hogy csalódás nem fog minket érni, hiszen múltkor a -20 fokban is öntötték a betont és dolgoztak a munkások, most is így volt. Ráadásnak még egy darut is idehoztak, nem is kell több egy fiúgyermeknek.
Indulás előtt persze szidtam magam, hogy pont ma kellett kimosnom a vastag kesztyűmet, így lefagy majd a kezem a vékonyban, míg húzom a szánkót. Végül nem volt gond, kellemesen melegem volt a mozgástól. De erről eszembe jutott, hogy megmutassam itt az idei év első kötését, ami pont ez a vastag kesztyű.
Szilveszterkor jött az igény, hogy végre elkészüljön az egyujjasom, ugyanis mikor kimentünk az utcánk végébe fellőni néhány tűzijátékot (amit Szilárd csukott szemmel és füllel nézett végig az ölemben ülve, még szerencse, hogy kivittük a szánkót is és abban benne volt a birkaszőr alátét, így erre le tudtam ülni, miután ástam egy mélyedést a 40cm-es hóba), igencsak hideg volt, mire végeztünk úgy éreztem, hogy nem bírom ki hazáig, az ujjaim lefagytak a helyükről. Hasonló hideg volt mint most, de StenSapa nem fázott, hisz szaladgált a kistavon begyújtani a tűzijátékokat, mi pedig biztonságos távolságból szemléltük ezt, azaz csak én ugye. Próbáltam néhány fényképet készíteni a tájról, mert valami mesébe illő volt a tó és körülötte a fák, sehol egy lámpa a közelben, csak a hó adott valami kis derengést a környéknek. Na de annyira sötét volt, hogy a fényképezőn nem láttam, hogy melyik gombot kell megnyomnom, hogy ne vakuzzon, s közben meg lefagyott a kezem a vékony kesztyűben. Kisregényt kaptok néhány képért cserébe, hehe.
Szóval megkötöttem a kesztyűm iziben, a
fonal hozzá angliai utunk óta várt, hogy végre betöltse szerepét. Szeretem nagyon ezt a fonalat, ebből van a téli
sapkám és egyik
sálam, most a sötétbarna színt használtam fel. (Nem, nem fizetett reklám, de pont tudom, hogy az
1001fonal.hu-n ez a fonal épp 20% árengedménnyel kapható, s én csak ajánlani tudom, csodás puha, egyáltalán nem szúr, naaaagyon meleg és kellemes vele kötni.)
Jucuu egyujjas kesztyűjeModell: saját, egyszerű kesztyű
Fonal: Artesano Alpaca Aran (50% gyapjú, 50% alpaka), 83g
Kötőtű: 4.5mm
Amúgy egy teljesen átlag kesztyű született, de az érdekessége a hüvelykujj, aminek a kivitelezése rettentő egyszerű és nagyon tetszik. Ősszel találtam a technikára, akkor Szilárdnak kötöttem egy gyapjúkesztyűt saját festésű fonalból. Próbáltam megtalálni angolul a módszer nevét (nekem csak finnül van meg), emlékszem, hogy ősszel megtaláltam, de most sehol nem lelem. Ha valakit nagyon érdekel, megpróbálom megkeresni.
Szilárd egyujjas kesztyűjeModell: saját, egyujjas kesztyű,
Fonal: saját festésű gyapjúfonal (75%gyapjú, 25% poliamid), 29g
Kötőtű: 3mm
Itt még megjegyzem, hogy nem emlékszem ennyire gyönyörű télre, mióta kint élünk Finnországban. Bár az első pár év nem számít bele, mert akkor még a központ közepén laktunk, ahol annyira nem lehetett érzékelni a hómennyiséget és nem is igazán foglalkoztunk ezzel. De most csak ámulunk, mert december elején elkezdett esni a hó és hideg is jött aztán megint esett a hó és így tovább. Végre ismét volt/van rendesen hideg, amikor a tavak befagynak (az elmúlt hónapban többször járt a hőmérő 20 fok környékén napközben is), és végre van SOK hó.
Annyit sajnálok csak, hogy gyáva vagyok kimenni sífutni, pedig az utca végén kezdődik a sínyom, ráadásul kitűnő állapotban, de a min. 4 év kihagyás eléggé elrettent. Egyedül tudnék csak menni, valakinek Szilárddal is kell maradni idehaza, régen pedig mindig StenSapával együtt jártunk. Még ha valami sima terep lenne, de a környék teli van dombokkal (és itt Finnországot úgy kell elképzelni, hogy nem nagy dombos a táj, hanem 10-20 méteres meredek emelkedőkel és lejtőkkel van tele, ami miatt a biciklizés is kicsit emberpróbálóbb, mint odahaza az Alföldön), és én a kanyart a dombok alján még mindig nem tudom bevenni, csak kifeküdve oldalra a hóba. :)
Amúgy azoknak, akik nem sífutottak még sosem elárulom, hogy a sífutás iszonyatosan jó dolog, rettentő szórakoztató és nagyon átmozgat. Mi magunktól tanultunk s valószínűleg egy általános iskolás, alsós finn gyerek simán leköröz tudásban és tempóban is, de azért szeretjük. Na, majd ha Szilárd akkora lesz, akkor mehet az egész család csetelni-botlani a hóban...
Ezt a bejegyzést 2 napja írtam, de csak most volt időm feltenni, ha valakinek véletlen feltűnne, hogy délelőtt teszek fel bejegyzést arról, hogy ma délután szánkóztunk...
Éva nyakvédője
