2009. március 9., hétfő

Rájöttem,

hogy mégis akarok egy bejegyzést a februári hazautunkról. Nézegettem ugyanis a minap a képeket, amik otthon készültek és szeretnék néhányat megmutatni.
Mikor otthon voltunk, ketten is ünnepeltünk, Szilárd másfél éves lett és pedig betöltöttem a 31. évemet. Én jártam jobban, ugyanis ajándékot is kaptam (na jó, Szilárd is, de az nem ér :)). Kedvesem egy gyönyörű terítővel lepett meg, be akartam rakni a készítője internetes elérhetőségét, de nem találom sehol a cetlit, így egy képet mutatok róla:


Az első hétvégén csodaszép volt az idő, igazi tavaszias, meleg, napsütéses. Az orgonabokor már teli volt rügyekkel:


Évek óta nem láttam hóvirágot. Szinte sosem megyünk haza év elején, itt pedig csak néhány szál nyílik az arborétumban. Pár éve mellette laktunk, így akkor néha felfedeztünk egy-két virágot. Annyira csodás volt, hogy anyukám ezzel várt, még bent a konyhában is volt az asztalon, egy picike pohárban.


A tavaszias melegre kiolvadtak a bodobácsok is, a konyhaablak sarkában napoztak. A lakásba is tömegesen jöttek, Szilárd nagy örömére, mindig talált egy-egy kóborló bogarat, amit meg lehetett vizslatni. :)


A padlón szaladgáltak, Szilárd meg utánuk.


A házunk előtt a tavalyi virágok elszáradt feje:

9 megjegyzés:

zazálea írta...

Kicsit szívfájdítósan hangzik, amit írtál, Jucuu.... Mondd, mikor kezdődik a tavasz arrafelé? És melyek az első tavaszi virágok? Nektek van kertetek? Vigyázz magadra....

Névtelen írta...

Jáááj,engem a bodobáccsal ki lehetne üldözni a világból,meg persze minden bogárral...a fiúk is nagyon szeretik nézegetni,amikor bejön a jó idő,tele van velük minden utca.

Jucuu írta...

Zazálea nálunk a tavasz valamikor áprilisban kezdődik, akkor hó már szinte nincs is, vagy csak foltokban, májusban már kezd zöldülni a természet, de akkor az gyorsfutamban történik. :) Jellemzően minden virág (tulipán, orgona) 2 hónappal később nyílik, mint Mo-n. Kertes házban lakunk, van kertünk, nagyon várom már, hogy kertészkedjünk benne, teli lesz meglepetésekkel ugye, hogy csak 3 hónapja költöztünk ide, de tudom, hogy rengeteg fajta vitág van ültetve.

Anice kötős blogja írta...

Jó, hogy megírtad ezt a bejegyzést, és így utólag is boldog szülinapot!

Gabella írta...

Na sose tudtam ezeknek a bogaraknak a nevét! Csak "jóidőbogár" néven ismerem és UTÁLOM őket!
Lehet, a Gabik ilyen bogár-gyűlölők? :D

Jucuuu! Utólagosan boldog szülinapot!

A kertészkedést én is várom, de hetek óta esik, tiszta dagonya minden, nem lehet kapálni a virágoskertet...

King.art írta...

Szép bejegyzés volt, szépek a képek :)
Majd nézz be hozzám , mert díjat ajándékozok Neked!

Névtelen írta...

Te nem vagy normális hogy felraktad a bodobácsokat! Nagyon jó irtószert találtunk ellenük!Majd nyárra félrerakunk a Szilárdnak egy párat, neked meg egy nagy vödörrel!!!! Puszil a húgod!

Erika írta...

Na, ha itt is kitavaszodik, gyere Hervantaba, erre bukkantam tavaly:

http://www.flickr.com/photos/herika006/2427413038/

Jucuu írta...

Most ledöbbentem Erika! Ide kell tennünk egy túrát tavasszal! Szólj, mikor már nyílnak, s megyünk. :)