2013. szeptember 6., péntek

Apróságok a lakásba

Már egy hónapja, hogy átköltöztünk. Nézem a mellettem lévő kézimunkás kosaramat, benne a bontatlan fonalak, azok a fonalak, amikből terveztem kötni az előző bejegyzésben szereplő két felsőt. Eddig jutottam velük: a lakásban a kézimunkás kosárba kerültek.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem lesz időm és energiám kötni, minden időnket elvitte a költözés utáni szervezés. Nem volt egyszerű a kezdet, bukdácsolunk még mindig a bürokrácia útvesztőiben, de legalább van már lakásunk, egy hete bent lakunk.
Erről eszembe jutott,  hogy mikor Franciaországba átköltöztünk, szinte ugyanez volt. Akkor hónapokig nem kötöttem, viszont sok apróságot horgoltam, jól esett kikapcsolódni velük. Megmutatok közülük párat.
Például ezek az apró terítők gyorsan elkészültek,


bár ezt az alsót gyermek azonnal elkobozta. Először teljesen elvarázsolta a horgolás mintarajza, majd a kész terítő is. Levendulamezőnek nevezte el.


Érdekességképpen: a szélét kukoricafonallal horgoltam, megsúgom, a kukoricafonal nem bírja a vasalást, megolvad. ;)
Régi, elnyűtt párnát újrahasznosítva varrtam egy kör alakút, ahhoz készült a párnahuzat (gyanítom, hogy a mintáról készült kép volt iránymutató a horgoláshoz, vagy korábban még ingyenes lehetett) a gyerekszobába. Egyik oldala kék,


másik zöld.


Minden gombja különböző.


Fürdőszoba szőnyegek. Két régi törülközőt vágtam ketté és horgoltam körbe a kapott darabokat.


Az elsőhöz (rózsaszín szélű) még pelenkaöltéssel készítettem a kezdő sort, de ez rettentő időigényes és macera volt, szép sem lett,


így a következőt már kilyukasztgattam körben egy erre alkalmas szerszámmal, így a kezdő sort is horgolni tudtam. Féltem, hogy a lyukasztásnál később bomlani fog az anyag, de semmi ilyen nem történt.


Négy különböző mintát kerestem/találtam ki a szélekre.


Ha újra kezdeném, akkor annyit változtatnék az ötleten, hogy nem egy réteg anyagot használnék a szőnyeghez, hanem duplán venném, hogy jobb tartása legyen az egésznek.


Pamut fonalat használtam a horgoláshoz.


Csipesztartó az erkélyre. Nagyon praktikus darab!


Ezeket a kis törülközőket még ezer éve készítettem, de sosem mutattam, pedig annyira szépek!
Újrahasznosított pamutból készült fonalból horgoltam, a piros színű pedig a Barka fonal bio Bóbitája.
Ez a horgolásminta nagyon mutatós,


tudom ajánlani, és rettentően egyszerű elkészíteni.

























 Legvégére maradt ez az egyszerű kosárka, ilyet jó lenne még többet is csinálni. 


6 megjegyzés:

florentine írta...

Lenyűgöző! Bámulatos! Meg ilyenek :-)

Botthéka írta...

... azok a kis törölközők 😊

Rita nyirati írta...

.. az a kerek párna!

Erika, aka Maci írta...

elnezest az amator kerdesert, de a kosar horgolt vagy kotott?

Jucuu írta...

Erika: horgolt a kosárka.

Patrícia írta...

Hű, de jók! Különösen a fürdőszoba szőnyegek ötletesek