2010. március 12., péntek

Robotmellény


Szilárd mindkét mamája egyetért abban, hogy egy kisgyereknek nagyon hasznos a mellény, védi a hátát és derekát, de nem zavarja a játékban. Hűvösebb lakásban tényleg nagyon praktikus, így hát készítettem egyet a nagyfiúnak. Először persze kötésben gondolkodtam, mint mindig, de egyszer véletlen belefutottam ebbe az oldalba. Bár leírás nem volt a mellényhez (azóta a ravelry-n megvehető a minta leírása), de ránézésre mégsem tűnt annyira bonyolultnak, így bátorkodtam belefogni.


A fonalválasztás nem volt egyszerű, végignéztem az összes fonalam, gyapjúkat és pamutokat mind, de nem volt egyik sem megnyerő a mellényhez. Végül a kenderfonalaim mellett döntöttem, mert a színűk nagyon jó (zöldek, hogyne lennének jók), s jobbnak bizonyultak a gyapjúfonalaknál, amiben esetleg egy nagyobb rohangászás és bohóckodás alkalmával könnyebben megizzadna Szilárd.


Kenderfonalat amúgy nem egy vidámság kötni (ezért is volt jó döntés horgolni a mellényt), a motringon még rettentő kemény és durva, így hamar vörös vájatok keletkeznek az ujjakon, ahol a szál fut kötés közben. Vagy csak én tartom horgoláskor lazábban a szálat, ki tudja. Viszont pár mosás után a kender nagyon szépen megpuhul és kellemes viselet lesz.
Persze egy ekkora fiúnak már kell valami extra a ruhájára, így kapott egy robotot a mellény. Ezt külön horgoltam meg ugyanabból a fonálból, majd felvarrtam Szilárd számára viseléskor is jól látható helyre. A robot kezei és lábai szabadon mozognak, azokat nem varrtam le.
A gombokat is én készítettem, ötlet innen.


Robotmellény
Modell: saját, ötlet innen
Fonál: Allhemp6 (100% kender), 203g
Horgolótű: 4mm

10 megjegyzés:

Moncsi írta...

Jaj, de gyönyörű ez a gyerkőc!

A mellény sem különösen "csúnya", és igaza van a Mamáknak, kell a hátukra...

aarkus írta...

Nagyon tetszik maga a mellény is, a robottal meg egyszerűen tökéletes! Nagyon ügyes vagy, Jucuu!

Mosolyrend Évi :) írta...

Szió :)
Nálad nagyon szalad ám az idő .)
Itt Budapesten még csak 11.-e van .)
Aranyos a mellény :)

Melinda írta...

Nagyon szuper lett!:)
Olyan nagy fiú már Szilárd!

Jucuu írta...

Évi nálunk pedig márc 12. :) Nem értem amúgy a bloggert, hogy találta ki ezt a dátumot, mindenesetre javítottam. :)

Macus írta...

Nagyon jó lett a mellény, Szilárd meg nagyfiú lett hirtelen. :)

Szentpyr írta...

azon tanakodom, "..mégsem tűnt annyira bonyolultnak, így bátorkodtam belefogni." vajon én is így vagyok -e ezzel (értsd: sikerülne -e nekem is)? modell is, mellény is elbűvölő! lenne itt is egy hasonló (igazából kisebb) forma fiúcska. meg kéne reszkíroznom...

három darabból horgoltad össze, igaz?

Timici írta...

Istenem, milyen nagyfiú már Szilárd:O) csini nagyon a mellényben;o)

Kormica írta...

Nagyon tetszik! Pont ilyen "komoly férfiaknak" való :) :) :)

Jucuu írta...

Szentpyr egy darabból van, lent kezdtem elejét és hátulját egyben horgolva, majd a hónalj résznél lett szétválasztva egymástól. Nem szeretek és nem is tudok szépen varrni széleket, így ha lehet, mellőzöm. :)