2009. február 27., péntek

Ez a hét

Érdekesen telt a hetünk. Szilárd hétfő reggel pici, piros pöttyökkel beborítva ébredt. Mivel más tünete nem volt, így nem is idegeskedtünk, de másnapra a lábán kezdtek a pöttyök összefolyni, beborították az egész lábszárát, így inkább elvittük orvoshoz. Ötödik betegség volt a diagnózis (ez az ötödik himlő, amit felfedeztek). Sose hallottam még erről, pedig a gugli által kiadott oldalak szerint igen gyakori egy himlőfajta, s problémát nem okoz. Kivéve, ha a pelenka alatt a pöttyök elkezdenek viszketni és ezért nem alszik a gyermek éjszaka, csak sír vagy forgolódik és az anyja tejadó egységén lógna szíve szerint egész éjjel. (Ezt nem írták sehol, saját tapasztalat. ;))
Ez az ötödik betegség így elég erős hatással volt az egész hetünkre, de azért néha kötögettem is, sőt, lakásfelújítottunk.
A felső szinten van egy mély és széles beugró (egy pici szoba méretű), aminek a végén egy szekrény van. Falra szerelt polcok, előtte 3 részes, üveg eltolható ajtó. Maga a szekrény ebben a formában használhatatlan, nagyon mélyek a polcok, emiatt a ruhák folyton úton vannak benne, állandó a rendetlenség. Mikor megvettük a lakást, már akkor kitaláltuk, hogy ebből a beugróból bizony gardrób lesz, így nem lesz szükség egyik szobában sem nagy helyet foglaló szekrényekre. A gardrób létrehozásához nem volt szükség másra, mint az üvegajtók tartóját leszerelni és az egészet kijjebb hozni kb. 1.5 méterrel. Húztuk a műveletet, Páromat elborzasztotta a 12 lyuk kifúrása a betonplafonba. Megértettem teljes mértékben. A héten azonban kiderült, hogy a plafonon álmennyezet van, így gyerekjáték lesz a fúrás. Másfél óra alatt meg is volt a munka, Szilárd aktív segítségével. :) Nagyon szuper lett, tágas gardrób, amibe már csak polcok kellenek két oldalra. Ha minden jól megy, akkor jövőhét végén ezt is megcsináljuk, s akkor már csak a varrószobámnak kell elkészülnie, sajnos abban még mindig csak dobozok tanyáznak.

Végül egy kis ízelítő az eheti munkáimból:


Nagyi négyzetet is horgoltam, de ez egy új projekt, a korábbi kicsi négyzetek most pihennek egy keveset.


Vettem egy kendőkötőtűt, Addi márkájút. Fémből van, teljesen elfelejtettem már a fém kötőtűk csilingelését, amióta bambuszból és fából készülteket használok. :) Viszont nem tudtam, hogy a fém kötőtűk között is ilyen nagy különbségek tudnak lenni minőségben, ez a tű picit sem emlékeztet a régi nehéz, akadozó tűimre, nagyon kényelmes vele kötni. Egyedül a damil tekeredése zavar, ez a Knitpicks tűkre nem jellemző, emiatt kellemesebb velük kötni.

11 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Azta Juccuu, mennyi ígéretes munka áll előttetek!Egy gardrób nekünk is jól jönne, ha elölről lehetne kezdeni a dolgokat.

Most egy kicsit irigykedem a fonalaid miatt is. Azokon is látszik, hogy tiszta puha gyapjú mindegyik, igaz?

Anice kötős blogja írta...

Még írok a pöttyös témában is, bár a hátam közepére sem kívánok semmi betegséget, mert az ünnepek alatt kijutott bőven.

Hasonló ( teljes testet elborító, apró)pöttyök voltak Zsoleszon is karácsony után, amire szokás szerint az ügyeletes doki néni azt mondta " valami vírus", a " nem tudom" után.

A pöttyök még el is múltak, de mellette nagyon csúnya asztmatikus hurutot is volt, vagy kísérte.

Kormica írta...

Jó munkát, és jó egészséget nektek! :)

Már csak 1 nap van a szavazás végéig. Ha még nem szavaztatok a blogomban, lécci szavazzatok, hogy ti a végén összevarrni vagy horgolni szoktátok a pulcsikat ?

Jucuu írta...

Anice lehet, hogy nektek is ez volt, vírus okozza és lehetnek náthás, lázas tünetek is. Remélem kigyógyultatok a hurutból sikeresen! A fonalak igen gyapjúból vannak mind, hát igen gyapjúbolond vagyok, nem tagadom...

Timici írta...

betegség:o( jobbulást! az egész éjjel cicin levés pedig csak ennek a kornak a kiváltsága én megértem, hogy kihasználják;o) enyémek is ezt tették:D
kötések nagyon ígéretesek, a fonalak csodásak, várom a végeredményeket, jó munkát addig is!:o)

Névtelen írta...

....ès nem keletkeztek hegek,nem vakarta el a p"otty"oket?Egyèbkènt èrdekes,errefelè(Itàlia) "hatodik betegsègnek" hìvjàk ezt a himl"osdit.Szòval hegmentes gyògyulàst kìvànok Szilàrdnak!!!Zsu

Jucuu írta...

Köszönjük a jókívánságokat!
Nem vakarózótt Szilárd, nem viszkedtek a pöttyök (neki fel sem tűnt :)), csak a pisitől a pelenkában (talán csíphette neki, nem tudjuk, mindenesetre egy napig alig mert pisilni), így nem volt gond a hegesedéssel sem. Most már alig látszik rajta, inkább márványos a bőre, mint pöttyös.

zazálea írta...

Gyerekbetegség terén (hála Istennek) nem vagyok járatos, a mieink egyszer ugyan elkapták a bárányhimlőt, de ennyi. Jelzem, én meg semmit, fertőző beteg is egyszer voltam, amikor az igazi influenzát elkaptam. Így nagyon nem tudok tanácsot adni, de azt megteszik helyettem a fiatal anyukák... Viszont: nekem lenyűgöző a tempó és a minőség, ahogyan kötsz. Mindig is kötöttél? Mindenféle mintát tudsz? ..és még a 100 kérdésem a témakörben. :o))

Jucuu írta...

Kedves vagy nagyon, pedig szerintem sokkal több készülhetne, lusta természet vagyok alapból. :) A minőség pedig? Hát... A képeken lehet nem látszik, hogy nem tökéletes... Kb. 12 éve tanultam meg kötni, de volt közben 8 év kihagyás. Addig csak fonalakat vettem. :))) Szeretek új dolgokat kipróbálni, a neten rengeteg minta és segítség van, nekem a képek sokat segítenek. És kérdezz csak nyugodtan, én meg a csavart mintáidat ámulom addig. :)

liv írta...

Jucuu, a granny square- eket milyen fonalból horgolod?

Jucuu írta...

Liv többnyire gaypjúfonálból, de van amelyik csak 40% gyapjú, próbálom az ősrégi fonalaimat erre elhasználni. Csak az a baj, hogy kiválasztottam kb. 1.5kg fonalat a többi közül, mégsem látszik a fonálhalmon, hogy fogyott volna. :O